BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Amerika nem áll le: nekimegy a világ második legnagyobb országának, itt az első csapás – majdnem 90 éve nem történt ilyen

A két hatalom között egyre nő a feszültség. Amerika most olyan lépésre szánta rá magát, amire az 1940 óta tartó időszakban nem volt példa. Közben az Egyesült Államok ellen is új szövetség szerveződik.

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma felfüggeszti a Kanadával folytatott katonai együttműködés egy részét a két ország közötti növekvő feszültségek miatt – jelentette be hétfőn egy magas rangú tisztviselő, aki azzal vádolta meg Ottawát, hogy nem teljesíti védelmi kötelezettségvállalásait.

Amerika, hadsereg
Amerika nekimegy a világ második legnagyobb országának, itt az első csapás / Fotó: NurPhoto via AFP

Elbridge Colby amerikai hadügyminiszter-helyettes az X közösségi oldalon közölte, hogy az Egyesült Államok felfüggeszti a Védelmi Állandó Közös Testület keretében folyó munkát, mivel Kanada nem tett eleget vállalásainak a védelmi politika terén. 

Többé nem tudjuk elkerülni a retorika és a valóság közötti szakadékot

– fogalmazott.

Amerika nekimegy a világ második legnagyobb országának, itt az első csapás

A kétoldalú védelmi testületet 1940-ben hozták létre a két szomszédos ország közötti biztonsági és védelmi kérdések koordinálására. Tagjai között mindkét ország magas rangú katonai és kormányzati képviselői megtalálhatók.

Vagyis a mostani lépés 80-90 éves időtávon példátlan. Colby szerint Kanadának többet kellene befektetnie saját katonai képességeibe. „Csak a saját védelmi képességeinkbe való befektetéssel lehet biztosítani az amerikaiak és a kanadaiak biztonságát és jólétét” – húzta alá.

Bejegyzésében Colby hivatkozott Mark Carney kanadai miniszterelnöknek januárban a davosi Világgazdasági Fórumon elhangzott beszédére. A széles körben figyelmet keltő beszédében Carney kijelentette, hogy az Egyesült Államok által vezetett globális rend a nagyhatalmi versengés és a szabályokon alapuló együttműködés eróziója miatt szétesőben van.

Donald Trump amerikai elnök akkor hevesen reagált a beszédre. Az Egyesült Államok és Kanada közötti kapcsolatok romlottak, mióta Trump 2025 januárjában visszatért hivatalába. A kereskedelmi vámok emelése mellett a kapcsolatokat Trump ismételt kijelentései is megterhelték, miszerint Kanadát az Egyesült Államok 51. államává kívánja tenni.

A napokban egyébként nem csak Amerika tett ellenséges lépéseket a globális együttműködési struktúra terén. Anders Fogh Rasmussen volt NATO-főtitkár arról beszélt, hogy egy olyan demokratikus nemzetekből álló, új szövetség létrehozása szükséges, amely

szükség esetén képes szembeszállni az Egyesült Államokkal,

mivel szerinte Donald Trump amerikai elnök, úgy tűnik, hogy visszafogja országa hagyományos globális vezető szerepét. A 73 éves politikus szerint a javasolt szövetségbe beletartozhatna az Európai Unió, az Egyesült Királyság, Japán, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland és Dél-Korea, és „D7”-nek nevezhetnék, ahol a D betű a demokráciát jelenti.

„Ha együtt cselekszünk, ha egyesítjük erőinket, és kollektíven lépünk fel, akkor félelmetes erőt képviselünk” – mondta Rasmussen, aki 2009 és 2014 között a NATO főtitkára, 2001 és 2009 között pedig Dánia miniszterelnöke volt.

Kimondta a korábbi NATO-főtitkár: Amerika-ellenes védelmi szövetséget kell létrehozni – „A szabad világnak új vezetőre van szüksége”
A volt NATO-főtitkár szerint Donald Trump már nem a szabad világ vezetője, és van egy dolog benne, ami kifejezetten aggasztja őt. Anders Fogh Rasmussen szerint a szabad világnak új vezetőre van szüksége, miután Donald Trump visszafogta az Egyesült Államok hagyományos globális szerepvállalását. Javaslata szerint egy új demokratikus szövetség gazdasági és technológiai téren is képes lenne közösen fellépni Kína vagy akár az Egyesült Államok nyomásgyakorlásával szemben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.