BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Belső körbe tör Magyarország

Évforduló. Ma már szinte minden területen érezhető az EU-tagság hatása, a csatlakozás a rendszerváltozás időszakának legfontosabb döntése volt – hangsúlyozta Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter Magyarország európai uniós belépésének második évfordulóján. Szerinte a felvétellel megtörtént hazánk történelmi rehabilitációja, és olyan fontos területeken jelent támaszt a közösség, mint a nyelv és a kultúra védelme, a határok virtuálissá válása vagy majdan a schengeni rendszer eltűnése.
A konkrét hatások közül a miniszter kiemelte, hogy az I. Nemzeti fejlesztési terv (I. NFT) megvalósítása során eddig létesült mintegy 50 ezer munkahely 50-80 milliárd, az EU-támogatások pedig 100-150 milliárd forint megtakarítást jelentenek évente. A sajtótájékoztatón a miniszter mellett helyet foglaló Szaló Péter elnök a Nemzeti Fejlesztési Hivatal adatai alapján közölte, hogy a terv keretében a nyertes pályázatok száma már közelít a 16 ezerhez, a 2004–2006 között Magyarország rendelkezésére álló uniós pénzek 211 százalékára adtak be pályázatot, és a keret 96 százaléka már gazdára talált.
Gottfried Péter, az Európai Ügyek Hivatalának elnöke bejelentette: a készülő szolgáltatási direktívánál hazánk a lehető legegyértelműbb jogbiztonságot szorgalmazza, hogy ne lehessen visszacsempészni a megkülönböztető korlátozásokat. Magyar részről az osztrák elnökség előterjesztését – bár még lehetne javítani rajta – jó kiindulási pontnak tartják ahhoz, hogy elinduljon a szolgáltatások szabad áramlásának folyamata.
A miniszter szerint az EU-ban meghirdetett állások közül felső vezetői posztot 9, középvezetőit pedig 10 magyar nyert el pályázaton. A bővítés óta 1627 új alkalmazottat vettek fel, ezek közül 285 a magyar, s így a 2010-ig előirányzott nemzeti létszámkeret több mint felét lekötöttük.
Mostantól, hogy tagállamként az első teljes kormányzati és 2007-től a teljes költségvetési ciklusunk indul az EU-ban, az ország vezetése, amelynek erős a legitimitása a választások eredményeként, aktív Európa-politikát folytathat – szögezte le Baráth Etele. Ennek keretében három fő feladatot kell teljesítenie: szeptemberig be kell nyújtani a konvergenciaprogramot az Európai Bizottságnak, fejlesztésorientált magatartásra kell ösztönözni, hogy az EU-val szorosan együttműködve biztosítható legyen 2007 és 2013 között az uniós források zökkenőmentes felhasználása, és előre kell lépni a decentralizációban, amely a demokrácia stabilizálását jelenti Magyarországon.
A jövőben fontos elérendő cél, hogy Magyarország bekerüljön az integráció belső köreibe, és azok erős tagjává váljon. Ugyancsak fontos, hogy tagállamként járuljon hozzá az EU stabilitásához, és a nemzeti prioritások beazonosításával vállaljon részt a közösségi politikák alakításában – vázolta a stratégiai terveket a miniszter. További jelentős feladatként említette, hogy Brüszszel kérésének megfelelően be kell határolni, a II. Nemzeti fejlesztési tervben (II. NFT) melyek azok az elemek, amelyek a liszszaboni folyamatot támogatják.
Az uniós tagság egyik legfontosabb hozadékaként Magyarország alkalmazkodóból alakítóvá lépett elő. A csatlakozási felkészülés időszakában az uniós politikákat befolyásolásuk nélkül kellett átvenni és alkalmazni, tehát Magyarországnak csak kötelezettsége volt ebben a folyamatban. A belépéssel azonban a jogok és kötelezettségek egyensúlya helyreállt. VG

Magyar sikerek az EU-tagság első két esztendejében

A 2007–2013-as időszak költségvetéséről szóló tárgyalások során Magyarország elérte, hogy a lehető legtöbb támogatáshoz jusson hozzá – véli Gottfried Péter. Eredményként könyvelte el azt is, hogy rugalmasabbakká váltak az EU-pénzek felhasználásának szabályai.

A magyar érdekeknek megfelelően zárult a vegyi anyagok regisztrációjáról és a fürdővizek minőségéről szóló irányelv vitája. Magyarország aktív szerepet játszott az árvizek értékeléséről és kezeléséről, valamint a kitermelő iparágak hulladékairól szóló direktíva megalkotásában.

Az adózás területén előnyös fejlemény volt a kedvezményes áfakulcsok rendszerének meghoszszabbítása.

Magyarország vezető szerepet játszott az új tagállamok gyors schengeni csatlakozását lehetővé tévő új típusú menetrend és módszertan kidolgozásban. A cukoripari reformról szóló döntésben Magyarország érvényt tudott szerezni azon elképzelésének, hogy a szerkezetátalakítási program működése idején fennmaradjon az intervenció rendszere.

A magyar érdekeknek megfelelően zárult a vegyi anyagok regisztrációjáról és a fürdővizek minőségéről szóló irányelv vitája. Magyarország aktív szerepet játszott az árvizek értékeléséről és kezeléséről, valamint a kitermelő iparágak hulladékairól szóló direktíva megalkotásában.

Az adózás területén előnyös fejlemény volt a kedvezményes áfakulcsok rendszerének meghoszszabbítása.

Magyarország vezető szerepet játszott az új tagállamok gyors schengeni csatlakozását lehetővé tévő új típusú menetrend és módszertan kidolgozásban. A cukoripari reformról szóló döntésben Magyarország érvényt tudott szerezni azon elképzelésének, hogy a szerkezetátalakítási program működése idején fennmaradjon az intervenció rendszere. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.