BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy munkahely teremtése egymillió forintba kerül az államnak

Több mint 2,3 milliárd forint vissza nem térítendő munkahelyteremtő támogatást osztott szét az idén a munkaügyi tárca a hazai vállalkozások között. Az év elején kiírt pályázatokon 148 cég nyert, s ők 2300 új munkahelyet teremtenek. Közülük tíz vállalkozás a magas hozzáadott értékű munkahelyteremtő beruházásokat támogató, kétszázmilliós keretösszegű kiíráson nyert. Míg tavaly a hasonló mértékű támogatásból alig ötvenmilliót tudott kiosztani a tárca, az idén a teljes keret elfogyott. A legnagyobb forráshoz a paksi MVM Kontó Pénzügyi és Számviteli Szolgáltató Zrt. jutott. Vajda Gabriella, a cég gazdasági elemzője lapunknak elmondta, az elnyert forrásból finanszírozott 80 új munkatárssal a cég megduplázza a jelenlegi létszámát, és év végéig – önerőből – további ötven főt vesz majd fel.
Mivel a feltételek között szerepelt, hogy a pályázó az elmúlt fél évben nem csökkenthette a létszámát, illetve az elmúlt két évben nem gyűlhetett meg a baja a munkaügyi felügyelőkkel, így a kiírásnak főleg az induló cégek, illetve a kevésbé szem előtt lévő kis- és középvállalkozások tudtak megfelelni. Az életképesség, a fluktuáció, az egyenlő esélyek biztosítása szempontjából egyaránt vizsgálták a cégünket – fogalmazott Pál János, a Gianni és Társa Kereskedelmi Kft. ügyvezető-tulajdonosa.
A beruházási kedvet és az innovációt is bizonyítja: a nyertesek között több lett az egyéni vállalkozás. Tavaly négyen jutottak forráshoz, az idén tizenhat egyéni vállalkozó 155 új kolléga felvételére szerződött. KI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.