BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hétfőn sem lesz kamatvágás

A monetáris tanács annak ellenére sem vág hétfőn kamatot, hogy az inflációs kockázatok az utóbbi időben nőttek - ez a piac véleménye a Reuters felmérése szerint. A 17 megkérdezett elemző teljesen egységes abban, hogy a jegybank döntéshozó testülete egymás után a hetedik hónapban is 6 százalékon hagyja a kamatokat. Pedig bizonytalanság akad bőven: a vezető gazdaságokban nem látszik a felfelé mutató kamatciklus vége, az olajárak magasak, az árfolyam gyengült, a bérkiáramlás élénkült, a legutóbbi ülésen pedig több tag kitért arra, hogy a verseny árleszorító hatása talán mégsem annyira erős, mint korábban feltételezni lehetett. Ennek eredményeként a hétfőn megjelenő inflációs jelentésben bizonyára jócskán emelkedik a jegybank előrejelzése.
Ez történt a piaci prognózisokkal is: áprilisban még 2,5, most már 2,8 százalékos árindexet jelzett decemberre a konszenzus. Jövőre ráadásul tartósan a jegybanki inflációs cél feletti, 3,5 százalékos pénzromlást várnak az elemzők. Igaz, ez a jegybank š1 százalékpontos toleranciasávjában van még, bizonyára ezért is várják a szakértők a kamat szinten maradását. A piac túlnyomó többsége év végéig is tarthatónak látja a 6 százalékot, csupán öt elemző szerint kényszerül emelésre decemberig az MNB, a GKI viszont csökkentésre számít. A kutatóintézet optimizmusát bizonyára az táplálja, hogy a költségvetési konszolidáció iránti kormányzati elkötelezettséget hitelesnek ítéli meg.
A kiigazítások közbeszédbe kerülése derűlátóbbá tette a piaci szakértőket is, hiszen az előrejelzések konszenzusa jelentősen csökkent: a 7,5 százalékos GDP-arányos államháztartási deficitre vonatkozó várakozás 0,5 százalékponttal kisebb, mint egy hónapja. Igaz, a kormányzati célnál még így is jóval magasabb a várakozás. A jövő évre 6,3 százalékos deficitet vetít előre a konszenzus. Az elemzők többsége szerint ez azt jelenti, hogy vélhetően 2008-ra nem csökken a maastrichti három százalék alá a hiány, azaz a tervezett 2010-es dátumnál csak évekkel később lesz bevezethető Magyarországon az euró. Sőt, a kiigazítással kapcsolatos derűlátás olyannyira nem jelentkezik az euróbevezetési céldátumra vonatkozó előrejelzésekben, hogy azok középértéke 2013-ról 2014 felé tolódott (lásd ábránkat). Ilyen késői euróbevezetést még sosem prognosztizált a piac. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.