Orbán farizeus mentalitása vs Gyurcsány tudatlansága

A legnagyobb ellenzéki párt vezetője az értelmiség felelősségét vetette fel, mert nem tájékoztatták az ország valós helyzetéről. E farizeusi mentalitás után csak félve kérdezem: hogyan fordulhat az elő, hogy az ellenzék vezére nem ismeri az ország valós helyzetét? Az egy további pikáns kérdés, hogy ha nem ismeri, milyen alapon ígérhet azonnali jelentős adócsökkentéseket és szinte a társadalom minden rétege számára kecsegtető gazdasági kilátásokat.
E tekintetben némiképp aggodalomra ad okot a kormányfő most bejelentett „új egyensúly”-ra keresztelt intézkedéscsomagja is. Úgy tűnik ugyanis, hogy a régi-új kormányzat sem volt teljesen tisztában az ország tényleges gazdasági helyzetével, mert ha igen, akkor a napvilágra került Új egyensúly program egy sokkal kimunkáltabb, konzisztensebb, a kiigazítás és a hosszabb távú reformok követelményével jobban harmonizáló lenne. Az első benyomás, amely a csomagról eddig megjelent információkkal kapcsolatban megfogalmazódik: az utóbbi hetekben összehordott, a „szakértők” által felvetett lehetséges lépések hevenyészett halmaza, amelyből a külső szemlélő és érdeklődő nem kap egyértelmű eligazítást a várható nemzetgazdasági hatásokat illetően.
A másik benyomás, hogy a bejelentett kiigazító lépések első ránézésre ugyan átmenetileg akár nagyobb egyensúlyjavulást is hozhatnak, de kérdéses, hogy miután nagyobb részük adótípusú, bevételt növelő jellegű, hosszabb távon fenntartható-e. Ugyanis abból kell kiindulni, hogy normális esetben az adózás nemcsak a költségvetés kiadásait fedező bevételek legfőbb forrása, hanem globalizált világunkban és EU-tagként nemzetközi versenyképességünk egyik fontos alakítója is. Ezért is vált az elmúlt három-négy évben nálunk az adócsökkentés a gazdaságpolitika alaptételévé. Ennek indoklása egyrészt, hogy a magas állami elvonás növeli a költségeket, rontja a cégek nemzetközi versenyképességét, másrészt, hogy a jövedelemelvonás szűkíti a vállalkozások beruházási forrásait, rontja hitelképességüket és végül, hogy az állam által kivetett adók felhasználásánál gazdasági kontroll nem érvényesül, tehát az állam pazarlóan bánik a központosított forrásokkal.
Az Új egyensúlyt célzó csomag az eddig vallott elvekkel ellentétben éppen az adók növelésére helyezi a hangsúlyt, az ilyen tervezett intézkedések konkrétak és igen húsba vágók. Az adott költségvetési helyzetben az adók átmeneti növelése aligha kerülhető el, ezt – tetszik, nem tetszik – tudomásul kell vennünk. Ismerve azonban a hazai gazdaságpolitika természetét, jogos a félelem, hogy amennyiben a mostani intézkedési csomag gyors eredményekre vezet, vajon nem enyészik el a most még hangoztatott, de még körvonalaiban sem kidolgozott ún. nagy elosztórendszerek – egészségügy, közigazgatás, oktatás stb. – évtizede halasztódó szükséges reformja.
Megítélésem szerint a hosszabb távú gazdaságpolitika szempontjából a most közzétett Új egyensúly intézkedési csomag legfőbb gyengéje, hogy homályba vész, milyen gazdaságpolitikát és legfőképpen, milyen költségvetési politikát alapoz meg a mostani, mind az üzleti szféra, mind a lakosság számára fájdalmas többletterheket jelentő kiigazítás. A pillanatnyi szomorú helyzet ugyanis az, hogy a költségvetési kiadásokat a gazdaság teljesítőképességéhez igazító reformok kidolgozottsága még nagyon az elején tart – ha egyáltalán elkezdődött. Vigyázni kellene arra, hogy az elkövetkező szűk esztendők egy tartós felzárkózási folyamat megalapozását szolgálják, és ne egy újabb fájdalmas tanulság levonására adjanak lehetőséget.

A szerző a GKI Energiakutató Kft. ügyvezető igazgatója