BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Járai feleslegesnek tartja a Konvergenciatanácsot

A Monetáris Tanács nem fogja véleményezni a kormány által ősszel az Európai Uniónak benyújtandó konvergencia-programot - mondta Járai Zsigmond jegybank-elnök hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt követően, hogy a Monetáris Tanács 50 bázisponttal 6,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot.

Az elnök aláhúzta: a Monetáris Tanácsnak nem törvényi kötelezettsége az ilyen programokról véleményt alkotni, de az kétségtelen, hogy a konvergencia-programot figyelembe veszi majd az esetleges kamatemelésekről való döntések során. Az MNB elnöke elmondta: a Monetáris Tanács nem döntötte el, hogy milyen ütemezésben, milyen mértékben fogja az esetleges jövőbeli jegybanki kamatemeléseket végrehajtani, és arról sincs kialakult vélemény, hogy milyen mértékig emeli majd - ha szükséges - az alapkamatot.

"A mostani döntést egyhangúlag hozta meg a tanács, nem volt más javaslat sem" - hangsúlyozta Járai Zsigmond. Járai kiemelte: annyi bizonyos, hogy az elfogadott adó- és járulékemelések meghatározták 2007-re az inflációs pályát, és az sem lehetetlen, hogy 7 százalékra megy fel a pénzromlás üteme. A Monetáris Tanács célja jelenleg az, hogy 2008-ra megpróbálja levinni az infláció ütemét 3 százalék körüli szintre. Kérdésekre válaszolva Járai Zsigmond közölte: továbbra is az a véleménye, hogy a Konvergenciatanács felállítása felesleges. "Álláspontom nem változott, a tanács felesleges, értelmetlen, a konvergencia-program kidolgozása a kormány dolga" - mondta. A jegybankelnök hangsúlyozta: a Konvergenciatanácsnak nincs jogköre, nincs feladatköre, nem lehet tudni azt, hogy milyen munka folyik a tanácsban. Járai Zsigmond szerint a már elfogadott adó- és járulékemelések alapvetően meghatározták a konvergencia-pályát. Arra a kérdésre, hogy akkor az MNB képviselője meghívottként miért vesz részt a Konvergenciatanács munkájában, Járai elmondta: nem szeretnék, ha az MNB-t később azzal vádolnák meg, hogy nem mondta el véleményét a konvergencia-programról akkor, amikor megtehette volna. Az MTI kérdésére az elnök aláhúzta: 2007-re az infláció "köszönő viszonyban sem lesz azzal", amilyen inflációs célt eredetileg a kormány és a jegybank közösen kitűzött. Így most a jegybank csupán azt teheti, hogy az inflációs várakozásokat úgy befolyásolja, hogy 2008-ban 3 százalék körüli szintre csökkenjen az áremelkedés üteme. Aláhúzta: változatlan monetáris kondíciók mellett nem lehetett volna elérni ezt a 2008-as célt, így változtatni kellett a monetáris feltételeken. Végezetül aláhúzta: nem tudja, hogy mennyiben változott az egy hónappal ezelőtti helyzethez képest a Monetáris Tanács-tagok álláspontja, annyi azonban bizonyos, hogy az egy hónappal ezelőtt tapasztalt megosztottságnak nyoma sem volt, most a testület tagjai egyhangúlag a monetáris feltételek szigorítása mellett voltak. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.