Nagyszabású kitelepítések Indiában
Immár 320 ezer főre nőtt azoknak a szegény törzsi földműveseknek a száma, akiknek India legnagyobb gátjának építése miatt el kell hagyniuk az otthonukat – állítja a Reuters. A Sardar Sarovar gátat 19 évvel ezelőtt kezdték el építeni, hosszas huzavona után. A tervek szerint az építkezés 1,37 milliárd dollárnak megfelelő rúpiába került volna, ám a költségek mostanra elérték a 7,7 milliárd dollárt. A gát most száz méter magas, és a tervezett 146 métert várhatóan csak 2025-re éri el. Ennek oka, hogy az építők folyamatosan szembekerültek a környezetvédő és emberi jogi aktivistákkal, mert rosszul termő földeket adtak a kitelepítetteknek, és mert a gát nem tudja majd a várt előnyöket produkálni. VG


