Akár valutaválságba is sodorhatná az országot, ha a kormányzat eltérne az előzetesen kitűzött monetáris politikától, ezért az elemzők egyöntetű véleménye az, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa mindenképpen az alapkamat további emeléséről határoz hétfői ülésén. Abban, hogy mekkora mértékű – 25, illetve 50 bázispont – lesz a monetáris szigorítás, megoszlanak az álláspontok. A bizonytalan helyzetet jól tükrözi, hogy a Reuters legfrissebb felmérése szerint 7,5 és 8,5 százalék közötti irányadó rátára számítanak év végére az elemzők. De eltérnek a vélemények a forint árfolyam-alakulásával kapcsolatban is. Decemberre 265 és 280 forint közötti euróárfolyam-tippeket adtak a megkérdezettek, a többség azonban a 270 és 273 forintos szint közé prognosztizálja a közös deviza jegyzését. Rázós hétre készülnek a forintpiacon: a monetáris tanács döntése mellett sokat változtathat a befektetői hangulaton a szintén hétfőn megjelenő inflációs jelentés is. Sarkalatos pont ugyanis, hogy az inflációt ellentétesen befolyásoló hatások közül melyik mennyire épül be a piaci várakozásokba. A magyar gazdaság lassuló növekedése ugyanis enyhíti az inflációs nyomást, viszont az adóemelések által kiváltott fogyasztói áremelkedés épp ez ellen hat. 13. oldal