BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Előremenekülne a kormány

A kormány jó pár évre lehetetlenné tenné, hogy a vizit- és a kórházi napidíjról népszavazást lehessen tartani. A parlamentnek benyújtott – az idei költségvetési törvény módosítása részeként megfogalmazott – javaslat egyik passzusa ugyanis a kórházak mindenkori éves költségvetése részének – ezzel a mindenkori éves költségvetés részének – minősíti a vizit- és a kórházi napidíjat.

Mint ismert, a Fidesz kezdeményezését először mind az Országos Választási Bizottság (OVB), mind pedig az Alkotmánybíróság elutasította, mondván, adott év költségvetését érintő kérdésről nem lehet referendumot tartani. A párt újrafogalmazta a kérdést, amely az esetleges népszavazás évét követő éveket érintené csak, ám ezt a minap az OVB ismét visszadobta.

A tervezett rendelkezésről a kormányzat az indoklásban csak annyit említ: „Az Egészségbiztosítási Alapból nyújtott támogatás a szektorsemleges finanszírozás alapján az egészségügyi szolgáltatók bevételét képezi.” A jelek szerint csak a Fidesz kormányra kerülése esetén, a mostani paszszus hatályon kívül helyezésével lehetne felvetni az egészségügyi szolgáltatás igénybevételéért felszámított díj sorsát.

Emellett több ponton is felülírnák a pénzügyi tárcánál a 2007-es költségvetést. A közszféra érdekképviseleteivel történt megállapodás értelmében az idei évre járó 13. havi fizetés feléhez júliustól havonta egyenlő részletekben juthatnak hozzá az állami, önkormányzati foglalkoztatottak. Ennek forrásaként a céltartalékot jelöli meg a kabinet. Kérdés, az idei büdzsében 52 milliárd forintosra tervezett, számos egyéb kiadás fedezetére szolgáló tartalék hogyan lesz elegendő az indoklás szerint – közterhekkel együtt – 115-125 milliárdosra becsült illetményelőlegre.

Az utóbbi időben többször a figyelem középpontjába került ügyben is lépnének. A sportolók olimpiai felkészülésére álló elégtelen forrást azzal igyekszik minimálisan növelni, hogy a Forma–1-es verseny várt alatti jogdíja miatt felszabaduló összeget átcsoportosíthatóvá tenné a fenti célra, illetve utánpótlás-nevelésre. Egy másik rendelkezés 100 milliárd forintban határozná meg az MFB által saját kockázatra nyújtott, forrás- vagy eszközoldali kamattámogatású hitelállomány maximumát. BR

Céltartalék szolgál az idén

Forrás: 2007. évi költségvetési törvény

A költségvetési szerveknél végrehajtott létszámleépítések személyi kifizetéseire

Az EU intézményeiben dolgozó köztisztviselők és hivatásos állományúak bizonyos kiadásaira

A központi államigazgatási szerveknél diplomás pályakezdők munkatapasztalat-szerzésének támogatására

A főtisztviselők, központi tisztek illetményére

A Prémium évek programmal kapcsolatos munkáltatói kifizetésekre

A 100 százalékban állami vagy önkormányzati tulajdonú kórházak létszámleépítésére

A tervek szerint új előírás lenne: a 13. havi illetmény idei részleteire

A költségvetési szerveknél végrehajtott létszámleépítések személyi kifizetéseire

Az EU intézményeiben dolgozó köztisztviselők és hivatásos állományúak bizonyos kiadásaira

A központi államigazgatási szerveknél diplomás pályakezdők munkatapasztalat-szerzésének támogatására

A főtisztviselők, központi tisztek illetményére

A Prémium évek programmal kapcsolatos munkáltatói kifizetésekre

A 100 százalékban állami vagy önkormányzati tulajdonú kórházak létszámleépítésére

A tervek szerint új előírás lenne: a 13. havi illetmény idei részleteire-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.