Mélyítik a kapcsolatot
Az elkövetkező időszakban több milliárd euró értékű magyar tőkebefektetés valósul-valósulhat meg Montenegróban – mondta az újonnan megalakult délkelet-európai önálló ország gazdasági minisztere a Világgazdaság kérdésére. Branimir Gvozdenović lapunknak és az MTI-nek nyilatkozva mindehhez azt is hozzátette: ehhez az is kell, hogy a magyar befektetők időben eszméljenek.
A miniszter a múlt hét végén vezető állami és gazdasági szereplőkből álló delegáció élén látogatott Magyarországra, s ez idő alatt első alkalommal tartottak montenegrói gazdasági fórumot Budapesten. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszterrel tárgyalva egyetértettek abban, hogy a növekvő jelentőségű magyar tőkeexport lehetséges célországai között Montenegró kiemelt helyen szerepel. Magyarország az elmúlt két évben a legnagyobb külföldi beruházóvá vált Montenegróban, elsősorban távközlési és banki befektetések révén. Erős a magyar jelenlét az idegenforgalomban és bányaiparban is. A közel 6 milliárd euró összegű magyar tőkekihelyezésből eddig hozzávetőleg 260 millió euró irányult Montenegróba. A magyar cégek kedvező tapasztalatai és pozíciója további komoly magyar eredetű befektetéseket eredményezhetnek az egy évvel ezelőtt függetlenné vált országban, amely politikai szempontból biztos terep a magyar befektetők számára, elsősorban az EU és WTO tárgyalások felgyorsulása miatt.
Branimir Gvozdenović a konkrét tervekről szólva beszélt arról, hogy a Ganz a bari kikötő revitalizációjában játszhat komoly szerepet, a Mal – amely egyébként a magyar timföldgyártás alapanyag-ellátásának biztonsága érdekében saját tulajdonú bányavállalkozást alapított Montenegróban – koncesszióra pályázik. A Mol a helyi olajipari vállalattal közös projektként a privatizációban érdekelt, míg a TriGránit Podgoricában, illetve a tengerparton milliárd eurós fejlesztési projekteket hajtana végre.
Montenegróban a Magyar Telekom befektetése révén Magyarország az első számú befektető. A vállalat jelentős műszaki fejlesztést valósít meg, s modern menedzsmentet képez ki. 2006-ban az OTP aláírta a montenegrói Crnogorska Komercijalna Banka (CKB) megvásárlásáról a szerződést. A CKB mára a legnagyobb montenegrói bankká nőtte ki magát, piaci részesedése meghaladja a 40 százalékot.
A Hunguest Hotels szállodai komplexumot vásárolt Herceg Noviban 2004-ben, amelynek felújítása 2005-ben kezdődött el. A jövőben a Hunguest Hotels további szállodákat kíván vásárolni az országban.
Fogadtatás
- Milyen esélyeket lát a magyar befektetők számára Montenergóban?- A magyarokkal nagyon jók a tapasztalataink. Tavaly és tavalyelőtt is a legnagyobb külföldi befektető volt. Már most hat-hét nagyvállalat aktív szereplője a montenegrói gazdaságnak. Ám szükség volna arra, hogy a kisebbek is megjelenjenek, s erre is számos lehetőség kínálkozik.
- Mit tudnak kínálni?
- A privatizáció folytatódik. Másrészt a gazdaság szépen fejlődik, az adókörnyezet kedvező a külföldiek számára is, s elmondhatom, igazi befektetői boom várható országunkban, látva a nagy nemzetközi érdeklődést. Három-négy év alatt megtízszereződhet a befektetések értéke az országban.
- Mire jutottak mostani budapesti tárgyalásaikon?
- Egyetértettünk, hogy tere van és kívánatos is a kapcsolatok további szorosabbra fűzése. Az év végéig feláll a gazdasági vegyes bizottság, gazdasági szakemberrel erősödik a podgoricai magyar diplomáciai képviselet, s üzleti fórum megtartása is szóba került.
- A magyarokkal nagyon jók a tapasztalataink. Tavaly és tavalyelőtt is a legnagyobb külföldi befektető volt. Már most hat-hét nagyvállalat aktív szereplője a montenegrói gazdaságnak. Ám szükség volna arra, hogy a kisebbek is megjelenjenek, s erre is számos lehetőség kínálkozik.
- Mit tudnak kínálni?
- A privatizáció folytatódik. Másrészt a gazdaság szépen fejlődik, az adókörnyezet kedvező a külföldiek számára is, s elmondhatom, igazi befektetői boom várható országunkban, látva a nagy nemzetközi érdeklődést. Három-négy év alatt megtízszereződhet a befektetések értéke az országban.
- Mire jutottak mostani budapesti tárgyalásaikon?
- Egyetértettünk, hogy tere van és kívánatos is a kapcsolatok további szorosabbra fűzése. Az év végéig feláll a gazdasági vegyes bizottság, gazdasági szakemberrel erősödik a podgoricai magyar diplomáciai képviselet, s üzleti fórum megtartása is szóba került.-->


