Mit művelnek Kínában? - Galéria erős idegzetűeknek!
Ennek elsősorban az ország széntől való függése az oka.
Az ország energiaszükségletének hetven százalékát széntüzelésű erőművek állítják elő. Ehhez jön még az autók gyorsan növekvő száma, a virágzó gyárak és más nehézipari üzemek. Kína vezetői részéről ígéretekben arról, hogy mi mindent fognak megtenni a helyzet változtatása érdekében, nincsen hiány.
Ez év elején a miniszterelnök ígéretet tett a környezetszennyező gyárak bezárására, és szigorúbb szabályok bevezetésére. Kína emellett több energiát akar nyerni atomerőművek, révén és több elektromos energiát kíván előállítani víz és szélerőművekkel. Múlt hónapban az ország azonban bejelentette, hogy nem készül el időre az éghajlatváltozásról szóló nemzeti akcióterv.
Ez hatalmas csalódást jelentett a nemzetközi közösségnek, mivel Kína semmiféle magyarázattal nem szolgált a késésre, a hatóságok pedig nem közöltek új dátumot, amire elkészülne a dokumentum. Márciusban ráadásul visszakoztak a hatóságok az üzemanyagadó bevezetésétől, ami jelentősen csökkenthette volna a gázkibocsátást, arra hivatkozva, hogy az negatív hatással lenne a gazdasági növekedésre.
Ez a kifogás nem meglepő, mivel a kínai vezetés számára évtizedek óta a környezetet megelőzi a gazdaság a fontossági sorrendben. Szakértők felhívták pedig az ország figyelmét arra, hogy az éghajlatváltozás súlyos következményekkel fog járni Kína számára is. Így például az olvadó gleccserek a nagy kínai folyókra, a magasabb hőmérséklet a mezőgazdaságra stb. A kínai vezetés őrlődik egyik oldalról a gazdasági növekedés, a másik oldalról a környezetvédelem között.
Az ő hozzáállásuk a témához azonban az egész világra kiterjedő hatással bír.
[enews_gallery id='330532']


