Tavaly tovább nőtt az amerikai magánszemélyek által jótékony célokra felajánlott pénzek összege. Ez derül ki az Indianai Egyetem filantrópiai kutatóközpontjának elemzéséből. Összesen 295 milliárd dollárra rúgtak az adományok, ez 4,2 százalékos növekedés; ennek jó háromnegyede, 223 milliárd dollár magánszemélyektől származott, a fennmaradó összeget pedig a hagyatékok és a vállalati adományok tették ki. Richard Jolly, az elemzést megrendelő Giving USA alapítvány elnöke ezt azzal magyarázza, hogy 2005-ben az ázsiai cunami és az észak-amerikai hurrikánok miatt különösen mélyen a zsebükbe nyúltak a cégek, míg tavaly elmaradtak a „megakatasztrófák”.
Az amerikaiak adományainak azonban csak kisebb részét teszik ki a természeti csapásokhoz kapcsolódó segélyek. A majd 300 milliárd dolláros összeg egyharmada egyházaknak és más vallási közösségeknek, míg az iskoláknak és egyetemeknek 41, a kulturális és művészeti alapítványoknak 12,5 milliárd jutott. Utóbbi összeg mintegy tíz százalékos bővülést jelent 2005-höz képest.
Ezt a szakértők a milliárdos magánszemélyek számának növekedésével magyarázzák, azok ugyanis előszeretettel adakoznak ilyen célokra. Warren Buffett, a Berkshire Hathaway befektető cég elnök-vezérigazgatója például tavaly 1,9 milliárd dollárt folyósított jótékony célokra, és ezzel kiérdemelte a világ legbőkezűbb donorának címét.
Ugyanakkor az amerikai társadalom szinte minden rétege képviselteti magát a donorok táborában: a felmérés szerint az évi 100 ezer dollárnál alacsonyabb jövedelműek kétharmada is rendszeresen ad pénzt valamilyen nonprofit célra.
A Charities Aid Foundation szerint az USA GDP-jének 1,7 százalékára rúgnak az adományok, míg Nagy-Britanniában 0,73, Franciaországban 0,14 százalék ez az arány, a többi fejlett országban pedig még alacsonyabb.
Ebben az állam nagyobb szerepvállalása is közrejátszik.
A Charities Aid Foundation szerint az USA GDP-jének 1,7 százalékára rúgnak az adományok, míg Nagy-Britanniában 0,73, Franciaországban 0,14 százalék ez az arány, a többi fejlett országban pedig még alacsonyabb.
Ebben az állam nagyobb szerepvállalása is közrejátszik.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.