A feketegazdaság elérheti a 4000 milliárd forintot
A magyar bruttó hazai termék – a GDP – tavaly 23 560 milliárd forint volt, ennek 17-18 százalékát teheti ki a feketegazdaság – jelentette ki a pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón. Ez azt jelenti, hogy hozzávetőleg 4000 milliárd forint folyik ki a legális gazdaságból. Veres János a feketegazdaság legjelentősebb területeiként a csempészetet, a jövedékiadó- és áfacsalást, a feketefoglalkoztatást, a termékhamisítást és a fogyasztóvédelmi jogszabályok megsértését jelölte meg.
Elsősorban a társadalmi igazságosság megteremtése miatt szükséges a feketegazdaság visszaszorítása – hangsúlyozta, hozzátéve: azoknak kell állniuk a meg nem fizetett adók és járulékok miatti többletterheket, akik legális szereplői a gazdaságnak.
A pénzügyminiszter a már elért sikerek közé sorolta, hogy az illegális cigarettaforgalom aránya mára 10 százalék alá csökkent; két évvel ezelőtt még 30 százalékról beszéltek. A szabványostól eltérő üzemanyagok aránya a 2005-ös 50 százalékról öt százalékra zuhant. Tavaly szeptemberben bővült a vám- és pénzügyőrség nyomozati jogköre, azóta 25 milliárd forint összegű adóhiányt tártak fel. Az APEH megkezdődött vagyonosodási vizsgálatai eddig több mint 20 milliárd forint adóhiányt mutattak ki.
Követi a kormány az eddig hatásosnak bizonyult gyakorlatot – mondta a miniszter –, a kritikus határszakaszokon fennmarad a szigorú ellenőrzés, az országhatárokon belül pedig a mobil pénzügyőri csoportok és adóellenőrök igyekeznek letörni a jogszabályellenes tevékenységeket. VG


