BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A szex élvezete helyett a szex tudománya - a tiltások és az örömszerzés kultúrtörténete

A zsidó-keresztény civilizáció az egyetlen, amelyben a szex élvezetének művészete, „ars erotica” helyett csupán szexről szóló tudomány, „scientia sexualis” jött létre - véli Michel Foucault, az 1984-ben elhunyt francia filozófus és történész A szexualitás története című könyvében. Kínában, Indiában, vagy a régi görögöknél a gyönyörben a gyönyört keresték, míg a mi civilizációnban a szexualitás mint gyönyörűség évszázadokig csupán bűntudatként nyert kifejezést annak intézményesített formájában, a gyónásban – idézi Foucault könyvét a HVG.

A hetilap az európai szexualitás fejlődéséről szóló rövid történeti áttekintésében azt kifejti, a szemből való közösülés vezetett el olyan evolúciós eredményekhez, mint amilyen az öncéllá váló gyönyörszerzés, illetve a szerelem. A férfi és a nő egymás felé fordulása a szexuális aktus során számos történész véleménye szerint az emberré válás folyamatában végbement egyik legfontosabb ugrás volt.

A fejlett civilizációk közül legkorábban India hozott létre szexuális tárgyú írásműveket, melyből az örömszerzés filozófiáját és technikáját sajátították el szanszkrit nyelven írni-olvasni tudó kasztok tagjai. De ismerték házasságtörés, a homoszexualitás, az exhibicionizmus, a szadizmus, a mazochizmus, sőt a nekrofília jelenségeit is.

A klasszikus görögöknél a legtermészetesebb jelenségnek számított például a homoszexualitás. Platóntól tudjuk, hogy Szókratész – miközben házsártos felesége, Xantippe otthon várta – előszeretettel hált fiúkkal, csakúgy, mint társai.

A zsidóknál a mózesi törvények tiltották – egyebek mellett – a házasságtörést, a homoszexualitást, illetve az állatokkal való közösülést, ami egyrészt azt jelzi, hogy volt mit tiltani, másrészt meghatározta a zsidóság, majd a kereszténység attitűdjét is.

A zsidóság, a kereszténység és az iszlám a szexet csak a házasság intézményén belül ismerte el – azt is csak azért, mert megmondatott: „szaporodjatok, és sokasodjatok”.

Az élvezetet a házasságon belül például általában véve megtűrték, ám már az 5. század elején Szent Ágoston azt állította: Ádám a bűnbeesése előtt nem érzett nemi vágyat, illetve örömöt, amiből a későbbi teológusok arra következtettek, hogy a nemi élet közben érzett kéj egyenesen a bűnbe esés következménye, s ezért maga is bűn.

A reneszánsz ugyan új, erotikus szellemet hozott Európába, ám a 19.-dik században a „viktoriánus erkölcsök” alatt nem is értettek mást, mint a szexualitás elnyomását: a nemi élet csak házasságon belül, gyermeknemzési céllal volt legitim.

Bár a szexuális forradalom kifejezést freudisták használták először, az a mozgalom, amely Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a hatvanas hetvenes években e néven szökkent szárba, már a Freud és tanítványai által képviselt patriarchális szemlélettel is szembeszállt. E forradalom 1960-ban „a szex kizárólag a gyermeknemzést szolgálja” elvet a gyakorlatban is tagadó antibébi tablettákkal kezdődött

A hatvanas-hetvenes évek szexuális forradalma által felszabadított generációk megnövekedett promiszkuitásának a nyolcvanas évek derekán hirtelen vége szakadt, amikor pusztító útjára indult az AIDS. A mostani európai fiatalok egy része ugyan a védekezés lehetőségének a birtokában ismét szabadosabb, a többség viszont mintha konzervatívabb volna a kalandokat illetően, mint szülei – írja a HVG.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.