BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aggasztó tendenciák Magyarországon

- Mára mindenki számára nyilvánvaló: régiónk velünk közös történelmi múltú államai közül kisebbekben és nagyobbakban, fejlettebbekben és kevésbé fejlettekben, északon és délen egyaránt nagyságrendekkel gyorsabb a felzárkózás - állítja Bartha Attila a Figyelőben.

A Kopint-Tárki kutatási igazgatója szerint Szlovénia és Csehország mögötti harmadik helyünket már tavaly elveszítettük, de jövőre minden bizonnyal már Szlovákiában is nagyobb lesz az egy főre jutó nemzeti jövedelem, mint nálunk, sőt Litvánia is igencsak megközelít majd bennünket. Bartha úgy véli, a képzeletbeli versenynél sokkal aggasztóbb, hogy egyelőre nem igazán látszanak azok a tényezők, amelyek a majdani gyorsabb növekedés hajtóerejét adhatnák.

Bartha szerint elgondolkodtató hogy a vállalati szektor beruházásai csak a feldolgozóipar exportorientált ágazatiban nőttek, miközben a szolgáltatási területeken visszaestek. Nemcsak a költségvetési szektor gazdasági  aktivitásának visszaesése magyarázza az alacsonyabb növekedést, hanem az is, hogy eközben a magánvállalati szolgáltató szektor is gyengélkedik. Ellentétben fogyasztása szinten tartásáért további eladósodást is vállaló lakossággal, a magyar magánvállalatok finanszírozási igénye szinte nullára mérséklődött.. Holott ez normálisan működő országokban éppen fordítva működik. Bartha Attila további súlyos problémának tartja a munkát terhelő, továbbra is kiugró adókat és a magánszektor erős állami piactól való függését, mert ez beruházási szempontból is érezhető versenyhátrányt jelent.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.