BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átrendeződő mezőgazdaság

A nemzetközi terménypiacokon egyre fontosabb tényezővé válik a bioüzemanyag-előállítás által támasztott kereslet – állapítja meg az OECD. A szervezet most kiadott középtávú (2007–2016 közöttre vonatkozó) agrárgazdasági jelentése szerint a biodízel és -etanol a gabona-, a cukor-, az olajosmag-, valamint a pálmaolajpiacokat egyaránt megmozgatja.

Az Egyesült Államokban a hazai termelésű kukoricán alapuló bioetanol-gyártás válik egyre jelentősebbé. Az idén mintegy ötvenszázalékos növekedéssel számolnak az OECD szakértői, és bár a következő években lassul az expanzió, 2006 és 2016 között így is megkétszereződik az amerikai etanolgyártás és az ehhez felhasznált kukorica mennyisége. Tavaly az összes megtermelt mennyiség ötödéből, 55 millió tonna tengeriből készült üzemanyag, 2016-ban viszont már várhatóan 110 millió tonna (32 százalék) jut erre a célra. A biodízel-termelés ehhez képest eltörpül: az idén mindössze kétmillió tonna szójaolajat használnak erre a célra, és a következő években sem várható drasztikus emelkedés. Ennek oka az alapanyag drágább előállítása.

Az EU-ban eddig a – repcét felhasználó – biodízelgyártásé volt a fő szerep, ám az OECD szerint a jövőben a búzából és kukoricából előállított etanol is teret nyerhet. 2006–2010 között körülbelül 170 százalékkal nőhet a tagországok bioüzemanyag-termelése, ám ez sem lesz elég ahhoz, hogy megvalósuljanak az uniós bioüzemanyag-direktívában lefektetett célok. Ezek szerint az évtized végén az üzemanyagok 5,75 százalékát kellene környezetkímélő forrásból nyerni, ám ha beigazolódnak az OECD várakozásai, akkor csupán 3,3 százalék lesz ez az arány. Persze 2010 után sem szűnik majd meg a szektor növekedése: 2016-ra a mostani érték tizenkétszeresére, 18 millió tonnára rúg majd az üzemanyag-termeléshez felhasznált búza mennyisége. Az olajos magvak és a kukorica terén kevésbé lesz dinamikus a növekedés, ám tíz év múlva ezekből is 21, illetve 5,2 millió tonnát fordítanak bioüzemanyagok előállítására.

Az ipari kereslet megnövekedése értelemszerűen felhajtja a termény- és ezen keresztül az élőállat-, valamint az élelmiszerárakat is. A gabonafélék és az olajos magvak mellett a cukor sem lesz kivétel, hiszen például Brazíliában ezen alapul a bioüzemanyag-ipar. Ebből kiindulva az OECD elemzői azt jósolják, hogy a következő tíz évben is a hosszú távú egyensúlyi szint felett maradnak a terményárak, annak ellenére, hogy a jelenlegi drágaság jórészt rövid távú tényezőkre (például a szélsőséges időjárásra) vezethető vissza.

Esélyek és veszélyek Magyarországon

Reálisnak tartja az OECD átlagosan 20-50 százalékos drágulásról szóló élelmiszerár-prognózisát Kiss Judit, a Világgazdasági Kutatóintézet munkatársa.

Szerinte a változásokban nemcsak a bioüzemanyag-gyártás felfutása, hanem Kína és India népességbővülése, illetve több más állam (például Oroszország) gazdasági növekedése is szerepet játszhat. Az élelmiszer-drágulás a magyar piacra is hat majd, ezt már az idei gabonaár-robbanás is bizonyítja. Kiss Judit ugyanakkor hozzátette: a nemzetközi kereslet erősítheti a hazai agrárgazdaság exportpozícióit.

Magyarországon várhatóan évi 800 ezer tonna bioetanol-előállító kapacitás épül, és a gyárak évente 2,5 millió tonna kukoricát dolgozhatnak fel.

Ezért a bioetanol-program – állítják ágazati szakértők – aszályosabb években veszélyeztetheti a hazai állatállomány takarmányellátását.

Szerinte a változásokban nemcsak a bioüzemanyag-gyártás felfutása, hanem Kína és India népességbővülése, illetve több más állam (például Oroszország) gazdasági növekedése is szerepet játszhat. Az élelmiszer-drágulás a magyar piacra is hat majd, ezt már az idei gabonaár-robbanás is bizonyítja. Kiss Judit ugyanakkor hozzátette: a nemzetközi kereslet erősítheti a hazai agrárgazdaság exportpozícióit.

Magyarországon várhatóan évi 800 ezer tonna bioetanol-előállító kapacitás épül, és a gyárak évente 2,5 millió tonna kukoricát dolgozhatnak fel.

Ezért a bioetanol-program – állítják ágazati szakértők – aszályosabb években veszélyeztetheti a hazai állatállomány takarmányellátását.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.