BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csaba: ez nem reform, csak rögtönzés - 2 százalékos áfaemelés válthatná ki a kis adók összevonását

A kormány jelenlegi intézkedései nem reformok, pusztán kisebb változtatások - vélte Csaba László közgazdász az InfoRádiónak nyilatkozva. Az egyetemi tanár úgy véli: reformnak csak akkor nevezhetnénk őket, ha egy jól körülhatárolható cél felé tartanának, és valamilyen kiemelt feladat köré szerveződnének. Jelenleg azonban csak a "szokásos" kormányzás folyik.

Csaba hiányolja a világos jövőképet, amelyhez a megfelelő intézkedések és források kapcsolódnak.

Mint mondta, jelenleg a kabinet "teljes fronton halad", mint ahogy az elmúlt négy évben is. A folyamat a száz lépés programmal kezdődött. Azóta a kormány, különböző súlyú és jelentőségű programokban "nagy dobra ver", ezekben előre- és hátralép, de nincs meg a kibontakozás iránya.

Ilyen irány lehetne az euró 2012-es bevezetésének célja, amelynek alá lehetne rendelni a gazdaságpolitikát, most azonban csak rögtönzés folyik.

Csaba hozzátette: nem valószínű, hogy a választásokig érdemben csökkennének a közterhek. A koalíciós megállapodás kiegészítésében ugyanis az szerepel, hogy az adóterhelés átlagos mértéke 2010-ig 1,5 százalékponttal csökken.

Ahhoz, hogy az adóterhek mérséklődjenek, jelentős állami kiadáscsökkentésre lenne szükség, ennek azonban semmi jelét nem látja a közgazdász.

Szavai szerint elsőként átláthatóvá kellene tenni a közterheket, például a vállalkozásokat terhelő számos kis adó kiváltható lenne az áfa nagyjából 2 százalékos emelésével. Ezzel a lépéssel jelentősen csökkennének az adminisztrációs terhek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.