BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Él még bennünk a becsület?

Képzelje el, hogy egy parkban a padon ücsörög, s megszólal ön mellett egy ottfelejtett mobiltelefon. Felvenné? És ha a vonal túlsó végén lévő idegen arra kérné, hogy juttassa vissza hozzá a telefonját, mit tenne? Lerakná és megtartaná a telefont, vagy rászánna némi időt, majd visszavinné jogos tulajdonosának? Pontosan ezt akarták kideríteni a Readers Digest magazin szerkesztői. Így a magazin felhasználva a világszerte működő szerkesztőségeinek hálózatát, nem hivatalos becsületpróbát végzett. A szerkesztők 32 ország legnépesebb nagyvárosában 960 közepes árfekvésű mobiltelefont „hagytak el” forgalmas közterületen.

A felmérést helyi munkatársak végezték minden városban. Tisztes távolból felhívták a telefonok számát, és megfigyelték, mit tesznek a járókelők: beleegyeznek, hogy visszaadják (1); később felhívják valamelyik számot a telefon névjegyzékéből (2); vagy megtartják maguknak (3). Végtére is a csábító, vadonatúj telefon SIM kártyája lehetővé tette, hogy megtalálója használni tudja.

– Az eredmények megleptek és egyben kíváncsivá tettek minket – mondja Conrad Kiechel, a Reader’s Digest magazin nemzetközi főszerkesztője. – Minden egyes városban, ahol elvégeztük a kísérletet, legalább a telefonok közel felét visszaadták. Annak ellenére, hogy az emberek bizonyára kísértésbe estek, hogy megtartsák a telefonokat, és időt is kellett szánniuk a visszajuttatásukra, figyelemre méltó, hogy 68 százalékos arányban visszaadták a mobilokat.
 
Becsületes városok

A legtöbb mobiltelefont a felmérésben részt vevő nagyvárosok közül a 267 ezer lakosú Ljubljanában, Szlovénia fővárosában szolgáltatták vissza, ahol mindössze egy telefonnak veszett nyoma. A buszmegállóban ácsorgó apácától kezdve a kávézó fiatal pincéréig (aki a riporter véletlenül otthagyott bőrkabátját is visszaadta) mindenki a becsületes utat választotta ebben az Alpok lábánál megbújó, képeslapra illő szépségű városkában.

Vajon egy jóval nagyobb város fokozott nyomásnak, temérdek idegfeszültségnek kitett polgárai ugyanilyen becsületesek? Az 5,4 millió népességű kanadai Torontó lakosai igencsak megközelítették a szlovén eredményt: a 30 telefonból 28 megkerült.

Szöul, a dél-koreai főváros a ranglista harmadik helyén végzett, a nyomában Stockholmmal, ahol a beszélgetőpartnerek szerint a helyénvaló viselkedés a dolgos hétköznapok része. Lotta Mossige-Norheim vasúti jegyellenőr, aki egy vásárlóutcában hagyott telefont adott vissza, kijelentette: – Mindig fölhívom azokat, akik véletlenül a szerelvényen hagyják mobiltelefonjukat.

Az ötödik helyen 24 visszakapott telefonnal az indiai Mumbai, a Fülöp-szigeteki Manila és New York városa osztozott.

Hol hány mobil került vissza városra bontva?

Város Ország    Visszakerült (30-ból)
1. Ljubljana  Szlovénia 29
2. Toronto  Kanada 28
3. Szöul Dél-Korea 27
4. Stockholm Svédország 26
5.  Manila  Fülöp-szigetek 24
6. Mumbai (Bombay) India 24
7.New York Egyesült Államok  24
8. Auckland  Új-Zéland 23
9. Budapest Magyarország 23
10.Helsinki Finnország 23
11. Prága Csehország 23
12. Varsó Lengyelország 23
13.Zágráb Horvátország 23
14. Bangkok  Thaiföld 21
15. Berlin Németország 21
16.Párizs Franciaország 21
17. Sao Paulo Brazília 21
18. Milánó Olaszország 20
19. Mexikóváros Mexikó 20
20. Zürich Svájc 20
21. London - Egyesült Királyság 19
22. Sydney Ausztrália  19
23. Madrid Spanyolország 18
24. Moszkva Oroszország 17
25. Buenos Aires Argentína 16
26. Szingapúr Szingapúr 16
27. Tajpej Tajvan 16
28. Lisszabon Portugália 15
29. Amszterdam Hollandia 14
30.Bukarest Románia 14
31. Hongkong Hongkong 13
32. Kuala Lumpur Malajzia 13

Budapest a középmezőnyben
– A budapestiek becsületesebbek, mint gondolják – mondja Zsámboki Péter, a magyar kiadás főszerkesztője. – Annak ellenére, hogy 23 készüléket adtak vissza, a megkérdezettek fele kritikusan nyilatkozott Budapest lakóinak becsületességéről, s egy kivétellel mindenki rosszabb eredményt jósolt.

Arra a kérdésre, hogy miért fogadták a hívást a talált telefonon, a legtöbben azt válaszolták: úgy gondolták, a tulajdonos telefonál. A tipikus válasz arra, hogy miért adták vissza a telefont, a következő volt: „Hogy tehetnék el valamit, ami nem az enyém?” Akik fogadták a felmérők hívását, mind visszaadták a telefont a hívó korától és nemétől függetlenül.
Bevásárlóközpontokban, két kávézóban hagytak ott telefonokat a Reader’s Digest munkatársai Budapesten. Mindkét utóbbi helyen az asztalok leszedése közben a pincérnő találta meg a telefont, majd leadta a pultnál. Az egyik presszóban a pultos – egy a harmincas éveiben járó nő – letagadta, hogy nála lenne a készülék.
 

A másik kávézóban a huszonéves Gombocz Ágnes mosollyal az arcán integetett a felmérést végzőknek, amikor visszatértek az asztalukhoz.
– Gyakran találunk telefonokat, és amikor senki sem jelentkezik érte, akkor felhívunk valakit a névjegyzékből – mondta.
Egy bevásárlóközpont kis parkjában játszó gyerekek vették észre a mobiltelefont, és adták oda a rájuk vigyázó egyik felnőttnek. Lengyel Zsuzsa (30) azonnal válaszolt a hívásra, hogy visszaadhassa a telefont.
– A férjem nemrégiben vesztette el telefonját, én hívtam őt fel, amikor is egy olyan ember vette fel a kagylót és adta vissza a férjemnek a telefont, aki ugyanígy jutott újra a mobiljához – mesélte Zsuzsa, aki azt gondolja, hogy a budapestiek becsületesek.
Egy pláza szökőkútjától nem messze egy fiatalember találta meg a telefont, majd szó nélkül eltette, és távozott. Takács Lajos (27) később mégis jelentkezett, és bevallotta, először megfordult a fejében, hogy elrakja a telefont, de aztán meggondolta magát.

Fiatalok - idősek

Sok országban mondták a helybéliek, hogy szerintük a fiatalok kevésbé megbízhatók, mint az öregek. A felmérés azonban arról árulkodik, hogy az ifjú nemzedék semmivel sem kevésbé becsületes a hajlott korúaknál. A mexikóvárosi Plaza Egyetemen működő ízek utcájában egy ősz hajú, hetvenes éveiben járó pár elporoszkált az otthagyott mobiltelefon mellett, majd az idős úr hirtelen visszaszökkent, és felkapta a készüléket. A párocska nem reagált a magazin munkatársának hívására, hanem eliszkolt a mozgólépcsőn.
Azonban a New York-i Harlem negyedben egy befont hajú fiú felvette a telefont a járdáról, és aznap estére találkozót beszélt meg a felmérés készítőivel az utcasarkon. A 16 éves Johnnie Sparrow egy csapat fiatalabb fiúval érkezett, akik fölnéztek rá. Miután megtudták, miféle titkos próbatételnek volt a résztvevője, Johnnie büszkén mondta nekik: – Azt tettem, amit kellett.

Nők – férfiak - szülők

Kevés különbséggel, de több nő adta vissza a telefont, mint férfi.
A becsületes megtalálók a leggyakrabban világszerte azzal indokolták viselkedésüket, hogy maguk is veszítettek már el értéktárgyat, és nem akarják, hogy mások is olyan kellemetlen helyzetbe kerüljenek, mint akkor ők.
Egyeseknél nagy súllyal esett latba a szülői befolyás. – A szüleim arra tanítottak, hogy ne vegyem el azt, ami nem az enyém – mondta a szingapúri üzletközpontban dolgozó Muhammad Faizal Bin Hasszán, aki a munkahelyén fogadta a hívást.
 

Sok, gyerekkel lévő felnőtt szívesen mutatta meg a kicsinyeknek, hogyan kell viselkedni, amikor megtalálnak egy elhagyott telefont. A nyugat-londoni Hounslow-ban a 33 éves Mohamed Yuszuf Mahmud két kislányával egy forgalmas sétálóutcán járva fogadta a hívást és igazolta vissza, hogy megtalálta a mobilt. – Örülök, hogy a gyerekeim látták ezt. Remélem, jó példaként szolgált nekik – mondta.


Budapesten Juhász Ildikó nyugdíjas egy bevásárlóközpontban talált rá az elvesztett mobilra. Fogadta a hívást, beszélt a készüléket elhagyó nővel, majd egy közeli padon türelmesen megvárta őt.
– Mindent visszaadok, amit találok – mondta a nyugdíjas hölgy. – Egyszer találtam egy tb-kártyát, és egy hétig tartott, de végül csak sikerült kinyomoznom a tulajdonosát – tette hozzá.
– Az ember talál és elveszít dolgokat, de a becsületét sose veszítheti el – mondta Kozma Ferenc, az 52 éves egykori építőmunkás, aki hat éve hajléktalan, de sohasem tesz el semmilyen talált tárgyat. A vonatállomáson elhagyott telefont egy közeli újságosnál adta le.

Él még bennünk a becsület?

Tehát hogyan szerepelt a világ a becsületpróbán? A Reader’s Digest magazin munkatársai gyakran hallottak borúlátó véleményeket a telefonok megkerülésének esélyeiről. Doreen, a berlini eladó arra panaszkodott, hogy Németországban minden nagyon lezüllött. Bangkokban, Milánóban és Mexikóvárosban a megkérdezettek úgy vélték, hogy a kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt nem valószínű, hogy a mobilokat visszajuttatják eredeti tulajdonosukhoz. És mégis, világszerte 654 mobilt, azaz az elhagyott telefonok 68 százalékát visszaadták.

Pontosan ezt akarták kideríteni a Readers Digest magazin szerkesztői. Így a magazin felhasználva a világszerte működő szerkesztőségeinek hálózatát, nem hivatalos becsületpróbát végzett. A szerkesztők 32 ország legnépesebb nagyvárosában 960 közepes árfekvésű mobiltelefont „hagytak el” forgalmas közterületen. Reader’s Digest -->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.