BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Görög cégek ezrei kaptak jogtalanul pénzt

Helyreállítás. Közel 200 millió eurónyi illegálisnak minősített támogatás visszafizetésére kötelezett görög cégeket az Európai Bizottság. Brüsszel szerint az EK-szerződéssel összeegyeztethetetlen a 3220/2004-es görög törvény, amelynek alapján az érintett több ezer vállalkozást Athén adókedvezményben részesítette.

A görög jogszabály az adóalap 35 százalékos csökkentését tette lehetővé a turizmus, vas- és acélipar, szállítmányozás, bányászat vagy mezőgazdaság területén működő egyes cégeknek, amelyek így törvénytelen előnyhöz jutottak versenytársaikkal szemben. A cégeket ugyanakkor kötelezte a görög állam, hogy az így kapott kedvezményt berendezéseik, járműveik vagy éppen épületeik modernizálására, bővítésére fordítsák. Bár az ilyen fejlesztések támogatása részben az unió számára is elfogadható, a görög jogszabály egyik esetben sem kötötte pontosan meghatározott célhoz a támogatást. Az EK-szerződés alapján viszont csak akkor alkalmazható ehhez hasonló támogatás, ha az konkrét, az EU által is indokoltnak tartott célkitűzéshez kapcsolódik.

A görögök egyébként soha nem jelentették be ezt a támogatási konstrukciót Neelie Kroes versenyügyi biztosnak, s ennek következtében az intézkedés automatikusan illegálisnak tekintendő uniós szempontból. A bizottság már a vizsgálat előtt felszólította Athént a támogatások felfüggesztésére.

Az eredmény igazolta a bizottság gyanúját a támogatás versenytorzító, jogszerűtlen voltával kapcsolatban – írja a Rapid. Így a kedvezményezett vállalkozások ezrei kamatostul lesznek kénytelenek visszafizetni a kapott engedményeket. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.