Kamarai javaslat áfaemelésre és a járulékok csökkentésére
Zártkörű ülést tartott pénteken a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal, amelyen részt vett Veres János pénzügyminiszter is – értesült a Népszava Online. Felvetődött a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatára, hogy 2 százalékkal kellene emelni az áfát, a becsült 140 milliárdos pluszbevétel elegendő lehetne arra, hogy néhány százalékkal csökkentsék a vállalkozói járulékokat. A vállalkozók képviselői szerint ezt a korrekciót be lehetne még venni az új áfatörvénybe, amelyet szeptember végéig kíván megalkotni a kormány.
Abban a résztvevők egyetértettek, hogy a következő egy-két évben nem lesz mód az adó csökkentésére. Ha azonban az állami adóbevételek vagy kiadások kedvezőbben alakulnak a tervezettnél, az ebből adódó pénzügyi lehetőségeket mindenképpen a versenyképesség javítására kellene fordítani – vélték a tárgyalás résztvevői. A kis adók összevonása, a befizetési rend egyszerűsítése, átláthatóbbá tétele és a kivételek, kedvezmények körének minimálisra szűkítése szintén kedvezően hatna az üzleti környezetre. VG


