Önkormányzatok kapják
A napokban döntött Veres János pénzügyminiszter 16,1 milliárd forint értékben 1050 önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő (önhikis) önkormányzat támogatásáról. Évente kétszer juthatnak a települések e kiegészítő forráshoz. Most, az első fél évben 1128 önkormányzat igényelt csaknem 19 milliárd forintot. A feltételek – amelyeket a költségvetési törvény rögzít – évről évre egyre szigorúbbak. Azok az önkormányzatok igényelhetnek pénzt, amelyek a normatív támogatásokon túl a saját források maximális feltárására és a kiadások lehetséges csökkentésére tett intézkedések ellenére sem képesek a kötelező feladataik ellátására. Az elvárható bevételek és az elismerhető kiadások számításához a tárca részletes módszertani útmutatót készített, így objektív alapon születik meg a döntés, mérlegelésre gyakorlatilag nincs lehetőség. Az ország elmaradottabb megyéiből, régióiból érkezett be a legtöbb jogos igény, s számos kis falu mellett több város is kap viszonylag jelentős összeget.
A lista élén Nógrád megye második számú települése, Balassagyarmat áll, a város már évek óta az élbolyban szerepel. Nincs ebben semmi meglepő – mondta Csach Gábor a Világgazdaságnak. Az alpolgármester szerint viszonylag alacsony a lakosság száma – 16 800 –, ehhez viszont nagyon fejlett intézményrendszer tartozik. A megyei önkormányzatnak 1993-ban adtak már át intézményeket, de újabbakat nem akarnak. Leépíteni nem nagyon tudnak, miután a város döntően térségi feladatokat lát el. A legfőbb gond, hogy erősen csökkent az állami normatív támogatás, s hogy Balassagyarmaton kevés a jelentős helyi adóbevételt felmutató vállalkozás, alacsonyak a bérek, nagy a munkanélküliség. Csak mintegy 450 millió forint jön be helyi adókból – ebből az iparűzési adó 310 millió –, s az szja-bevételek is csökkentek. Így az önkormányzat – a kórház hárommilliárdját leszámítva – hétmilliárdos költségvetésében 800 millió forint a működési hiány. Ekkora hiányt egyedül képtelen kigazdálkodni. VG
Kizáró okok
Forrás: VG-gyűjtésEzer fő alatti lélekszám*
Nem tartozik körjegyzőséghez*
Nem felel meg a kapacitáskihasználtsági feltételeknek,* továbbá
A polgármesteri hivatalon kívül más intézményt nem tart fenn
Nem vezet be helyi adót
A zárszámadását a könyvvizsgáló elutasító záradékkal látta el
* A közigazgatási hivatal ezek alól felmentést adhat.
Ezer fő alatti lélekszám*
Nem tartozik körjegyzőséghez*
Nem felel meg a kapacitáskihasználtsági feltételeknek,* továbbá
A polgármesteri hivatalon kívül más intézményt nem tart fenn
Nem vezet be helyi adót
A zárszámadását a könyvvizsgáló elutasító záradékkal látta el
* A közigazgatási hivatal ezek alól felmentést adhat.-->


