BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vámosi-Nagy a tervezett adóváltozásokról - sem nem új, sem nem reform

A szakma évek óta nagyjából ilyen igényeket fogalmaz meg, így most annak lehet leginkább örülni, hogy ennek egy részét meg akarja valósítani a kormány, mondta az Indexnek Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst&Young magyarországi adóigazgatója, az APEH korábbi elnökhelyettese. Szerinte a tervezett adóváltoztatásokban sem igazán új gondolatok, sem – a vagyoni típusú adók megerősítését leszámítva – reformértékű lépések nincsenek. Utóbbi azonban érthető, hiszen a kormány nem akarta kockáztatni a konvergenciaprogram 2008-as teljesülését, márpedig ezt veszélyeztette volna minden nagyobb adórendszerbeli beavatkozás.

Az irányok azonban lényegében rendben vannak, de a mértékekről nem tudunk semmit, márpedig így nehéz véleményt mondani. Támogatható például a jövedelmi típusú adókról a vagyoni adókra való áttérés, de az ingatlanadó egyetlen részlete sem ismert, így nem tudjuk, általánosan kötelező vagy választható lesz, milyen lesz a mértéke, hogyan fogják kivetni, és levonható lesz-e az szjá-ból, illetve az iparűzési adóból, sorolja az aggályait Vámosi-Nagy. Ráadásul az önkormányzatoknak ez kezdetben jelentős költségeket jelent, hiszen az ingatlanadó kivetéséhez és beszedéséhez jelentősen meg kell erősíteni a helyi adócsoportokat.

A legkomolyabb kifogást a tervezett intézkedések megvalósításával kapcsolatban fogalmazta meg a szakértő. Csak azt az adóintézkedést szabad komolyan venni, ami már hatályba lépett. Hiszen született itt már öt évre szóló adócsomag, amit az elfogadása után bő félévvel már felülírtak, és a beígért adócsökkentésből adóemelés lett. Vámosi-Nagy szerint a pénzügyi kormányzatnak nagyon erősen javítania kellene a szavahihetőségét.

A szakértő a nyilvánosságra került adóváltoztatásokban nem látja azt a deklarált kormányzati szándékot, hogy csökkenjen az adóterhelés. Az adócentralizációnak a kormány szerint 2010-re 37 százalékra kell mérséklődnie. Ennek azonban ellentmond az új adónem megjelenése, vagy például az, hogy a személyi jövedelemadó terhei a kedvezmények csökkentésével és az adójóváírás szabályainak változtatásával emelkedni fognak (bár a pénzügyminisztériumkedden azt közölte, hogy utóbbi az adózók számára kedvező változtatás).

A szja egyéb változásai - így az őstermelők és az egyéni vállalkozók egyéni céggé alakítás utáni kivonása az adó hatálya alól - segítik a rendszer tisztítását. A vállalkozói adózással kapcsolatban Vámosi-Nagy emlékeztetett arra, hogy ez a megoldás egyszer, 1989-ben már működött vállalkozói adó néven, de gyorsan, egy év múlva megszüntették.

A szankciórendszer módosítása, aktualizálása elvileg jó ötlet, azonban a bírságok általános emelése nem támogatható, szakmailag egy differenciált emelés lenne megfelelő. Az Ernst&Young szakértője jó ötletnek tartja az áfában tervezett változásokat, de azt mondja, az a javaslat, hogy a körbetartozásokkal sújtott cégek érdekében a behajthatatlan követelések áfáját vissza lehessen igényelni, könnyen a visszaélések melegágya lehet, amit csak nagyon aprólékos szabályozással lehet megelőzni.

A kisadók megszüntetése és az adószámlák csökkentése a szakértő szerint támogatható javaslat, bár megjegyezte, hogy ezen a téren még sok tennivaló van. Újra kellene gondolni a különböző járulékokra vonatkozó szabályokat is. Vámosi Nagy utalt arra is, hogy a kulturális járulékot minden nagyobb ingatlanfejlesztés, így akár egy gabonasiló építése után is meg kell fizetni.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.