Vegyes fogadtatást kapott George W. Bush amerikai elnök hét végi bejelentése, miszerint szeptember 27–28-ra Washingtonba nemzetközi klímavédelmi konferenciára hívta meg 15 fejlett, illetve fejlődő, fő légkörszennyező ország vezetőit. A szén-dioxid-kibocsátás globális csökkentését célzó konferenciát három nappal azután rendezik meg, hogy az ENSZ is egy fontos nemzetközi találkozót rendez a klímaváltozásról. A világszervezet főtitkára, Ban Ki Moon 100 kormány képviselőit hívta meg a szeptember 24-i ENSZ-konferenciára, amely egy nappal előzi meg az ENSZ közgyűlésének megnyitását.
A Financial Times elemzése szerint az amerikai kezdeményezésű konferencia időzítése miatt joggal merülhet fel a gyanú, hogy Bush elnök egy rivális fórumot kíván létrehozni az üvegházhatású gázok csökkentéséről szóló és az ENSZ keretében zajló nemzetközi tárgyalásoknak. A szeptemberi rendezvényével az ENSZ a decemberi, Baliban megrendezendő klímavédelmi konferenciát kívánja előkészíteni, amelynek fő célja, hogy elindítsa a tárgyalásokat a 2012 utáni időszak klímavédelmi vállalásairól. Mint ismert, 2012-ben jár le az 1997-ben elfogadott kiotói egyezmény, amelynek aláírói vállalták, hogy 2008–2012 között átlagosan öt százalékkal csökkentik az emissziót az 1990-es szinthez képest (az EU-ra jutó csökkentési ráta nyolc százalék). A világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátójaként azonban az USA nem ratifikálta a kiotói egyezményt. A legfejlettebb államokat tömörítő G8 csoport júniusi, heiligendammi csúcstalálkozóján mindamellett Bush egyetértett azzal a célkitűzéssel, hogy 2050-ig csökkentsék felére a szén-dioxid kibocsátását, valamint, hogy szükség van a 2012-ben lejáró kiotói egyezmény megújítására. Az amerikai elnök ugyanakkor világossá tette, hogy Washington nem hajlandó addig konkrét számszerű kötelezettséget vállalni az emisszió csökkentésére, amíg az egyre több káros anyagot kibocsátó fejlődő országok, mint Kína és India, nem tesznek hasonló ígéretet. Egyben a G8-csúcs előtt az amerikai elnök jelezte: az ENSZ keretén kívül külön konferenciát fog összehívni a nagy szennyező országok részvételével a klímaváltozás kérdéseinek megvitatására. A világszervezet megkerülésére vonatkozó bejelentés akkor komoly bírálatokat váltott ki az európai országok körében. Az akkori európai felzúdulással szemben a mostani Bush-bejelentésre reagáló hivatalos ENSZ-nyilatkozatok azonban reményüknek adnak hangot, hogy az amerikai kezdeményezés kiegészítheti az ENSZ klímavédelmi erőfeszítéseit. A Washington klímapolitikáját bíráló hazai kritikusok, így a Pew Center on Global Climate Challenge nevű civilszervezet azonban kételyeinek ad hangot a washingtoni kezdeményezéssel kapcsolatban. Szerintük ha Washington nem változtatja meg az álláspontját, amely az önkéntes emissziócsökkentési vállalásokat preferálta a kötelező előírások helyett, akkor teljesen felesleges az új amerikai kezdeményezés.
Egyben ígéretet tettek arra, hogy az emisszió csökkentésének mértékét 30 százalékra növelik, amennyiben más szennyező országok is csatlakoznak a kezdeményezéshez.
Egyben ígéretet tettek arra, hogy az emisszió csökkentésének mértékét 30 százalékra növelik, amennyiben más szennyező országok is csatlakoznak a kezdeményezéshez.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.