BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kis módosítások éve lesz 2008

Számos adótörvény, többek között a társasági, a személyi jövedelem- és a különadóra vonatkozó jogszabályok is módosulnának 2008. január 1-jétől a pénzügyi és az igazságügyi tárca közös tervezetének tanúsága szerint. A lényeges joghelyek változásáról a Deloitte tanácsadó cég segítségével számolunk be.

Jövőre jó néhány, a cégek számára kedvező módosítás kerülne be a társasági adószabályok közé, igaz, más változások az adózók széles körét hátrányosan érintik, bizonyos passzusokat pedig jogharmonizációs céllal írna át a kormány. Lényeges módosítások várhatók a céltartalékok és az értékvesztés elszámolásában, a veszteség elhatárolásában, valamint a bejelentett részesedés értékesítésének szabályozásában, és változik az ellenőrzött külföldi társaság meghatározása is.

Míg az adótörvény jelenleg nem ismeri el a várható kötelezettségekre és a jövőbeni költségekre képzett céltartalékot, valamint ennek feloldását, a javaslat a jövőben ezeket a műveleteket valamennyi céltartalék esetében bevezetné a jogszabályba. Megszűnik az a szabály is, miszerint a hitelintézetek és a befektetési vállalkozások a pénzügyi szolgáltatásból és a befektetési szolgáltatási tevékenységből származó követelések esetén nem kötelesek figyelembe venni a társasági adótörvény azon passzusát, amely a követelésekre elszámolt értékvesztést csak azután ismeri el, hogy a követelés behajthatatlanná vált. A veszteségelhatárolás terén új szabály lesz, hogy amennyiben az adózó önellenőrzéssel mutat ki további negatív adóalapot, és ennek elhatárolásához engedélyt kell kérnie, akkor ez a kérelem, illetve az engedély nem vonatkozik az eredetileg bevallott negatív adóalapra. A tervezet világossá teszi azt is, hogy beolvadás esetén a befogadó társaságnál mint jogutódnál is figyelembe kell venni a jogelődnél eltelt adóéveket akkor, amikor azt határozzák meg, hogy a veszteségelhatárolás engedélyezése tekintetében az adókötelezettség keletkezése után hány év telt el.

Ami a bejelentett részesedéseket illeti, az ezek értékesítéséből származó árfolyamnyereség kettő helyett már egyévnyi tartás után is adómentessé válik.

Módosul az ellenőrzött külföldi társaságok, vagyis offshore cégek meghatározása is. Azok a társaságok, amelyek székhelye, telephelye vagy illetősége az EU vagy az OECD tagállamában, vagy olyan államban van, amelylyel Magyarországnak van hatályos egyezménye a kettős adózás elkerüléséről, kikerülnének e körből. Szigorítás viszont az, hogy amennyiben ezek a feltételek nem adottak, a cég akkor is ellenőrzött külföldi társaságnak minősül, ha ténylegesen gazdasági tevékenységet folytat. A javaslat egyszerűsíti a kedvezményezett eszközátruházásra és átalakulásra vonatkozó passzusokat, az ingyenesen nyújtott szolgáltatás bekerülési értékét azonban az igénybe vevő a piaci értéken lesz köteles elszámolni a rendkívüli bevételek között. Ezzel párhuzamosan az átadó a társasági adó alapját 2007-re viszszamenőleg mérsékelheti a nála mutatkozó bekerülési értékkel. Hasonló szabály, hogy jövőre a természetben adott osztalékra is vonatkozik a transzferár-szabályozás. Jó hír lehet, hogy a fejlesztési tartalék címén elszámolható adóalap-csökkentő tétel egyik felső határa az adózás előtti nyereség 25 százalékáról 50-re nő. Keveseket érintő módosítás ugyanakkor, hogy a szerződésen alapuló, értékesítéshez közvetve kapcsolódó, utólag adott, nem számlázott engedmény, vagyis bónusz és a határidőn belül történt fizetésre adott engedmény, vagyis skontó kikerül az ingyenes átadások köréből.

A társas vállalkozások különadójában javarészt további növelő és csökkentő tételeket határoz meg a javaslat. Ezek közé tartozik a forintról devizára, illetve devizáról forintra történő áttéréskor az átszámításból származó különbözet, valamint az adó- vagy önellenőrzés során megállapított, korábbi éveket érintő bevétel vagy költség. A kedvezményezett átalakulás és eszközátruházás terén a különadó-szabályozás is átveszi a társasági adótörvényben szereplő módosításokat, a bejelentett részesedés esetében pedig új vonás, hogy az adóalap a devizaárfolyam-változás miatti nem realizált árfolyamnyereséggel is mérsékelhető. Szintén a két szabályozás közötti összhangot segíti elő az a módosítás, amely szerint azon társas vállalkozások, amelyek árbevétele az előző évben nem haladta meg az 50 millió forintot, mentesülnek a különadó feltöltési kötelezettsége alól.

Ami az eljárásjogot illeti, a módosítások bővítenék az elektronikus ügyintézés körét, egyszerűsítenének bizonyos bevallási és befizetési szabályokat, és tágítanák az adóhatóság feladatkörét is. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) többek között köteles lesz honlapján közzétenni a szankciós törléssel érintett adószámokat, a végrehajtási eljárással érintett adózók adatait, valamint az áfa- és evaalanyokon túl valamennyi jogi személy adatait. Teljesen új szabályozás lép életbe a közösségi jogba való ütközés vagy alkotmányellenesség visszamenőleges megállapítása miatti igények érvényesítése tekintetében, és átalakul a szokásos piaci ár megállapításának díjazása is. A jelenlegi egységes, 50 millió forintos korlát helyett a díjmaximum egyoldalú eljárás esetében 12, kétoldalúnál 17, többoldalúnál 20 millió forint lesz. Fontos megemlíteni, hogy az adókedvezményre való jogosultságot az adózó a jövőben csak nettó adótartozás esetén veszíti el, 2008-tól viszont a társaságiadó-bevalláson túl az adózó az éves beszámolót is köteles a társaságiadó-bevallás határidejéig benyújtani az APEH-nek.

A személyi jövedelemadózás terén az adójóváírás átalakításán túl fontos módosításokra kerül sor a tervezett foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézményekbe befizetett munkáltatói és munkavállalói hozzájárulásoknál. A tervezet megerősíti, hogy nem önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül a gazdasági társaság vezető tisztségviselői tevékenységéből származó jövedelem. Jelentősen szűkül a foglalkoztatóval biztosítási jogviszonyban nem álló magánszemélyeknek juttatott termék vagy szolgáltatás természetbeni juttatásként kezelésének lehetősége, és megszűnik a tízezer forintos egyedi értéket meg nem haladó értékű üzleti ajándékokra vonatkozó adómentesség is. Emellett a jövőben adómentes természetbeni juttatásnak minősül a nyugdíjas munkavállaló számára juttatott helyi utazási bérlet.

A külön adózó jövedelmek tekintetében a lakásszerzési kedvezmény átalakítására, valamint az értékpapírokkal kapcsolatos rendelkezésekre érdemes figyelmet fordítani, és fontos megemlíteni, hogy a javaslat új különadózó jövedelemként szabályozza a deviza-, tőke- és kamatcsere- (swap-) ügyletből származó jövedelmeket, amelyekre 20 vagy 25 százalékos adómérték lesz irányadó.

A legjelentősebb jövő évi változások

A céltartalékok, a veszteségelhatárolás, az értékvesztés elszámolásának módosítása

Az ellenőrzött külföldi társaság meghatározásának változása

A társas vállalkozások különadójának alapját módosító tételek átalakulása

Az adókedvezményre való jog csak nettó adótartozás esetén veszik el

A szokásos piaci ár megállapítására vonatkozó díjak változása

A luxusadó-fizetési kötelezettség kiterjesztése a vállalkozásokra

A természetbeni juttatásokra vonatkozó szabályok módosítása

Járulékmértékek változása

Új számviteli szabályok bevezetése



Az ellenőrzött külföldi társaság meghatározásának változása

A társas vállalkozások különadójának alapját módosító tételek átalakulása

Az adókedvezményre való jog csak nettó adótartozás esetén veszik el

A szokásos piaci ár megállapítására vonatkozó díjak változása

A luxusadó-fizetési kötelezettség kiterjesztése a vállalkozásokra

A természetbeni juttatásokra vonatkozó szabályok módosítása

Járulékmértékek változása

Új számviteli szabályok bevezetése Iparűzési adó A helyi adók átalakítására a tervezet szerint csak 2009-ben kerülne sor. Jövőre csupán annyi változik, hogy az iparűzésiadó-alap eszközérték-arányos megosztásánál a kis értékű, vagyis százezer forint alatti tárgyi eszközök csak egyszer, egy összegben, a bevezetés évében vehetők figyelembe.

A javaslat igyekszik kiküszöbölni a jogdíj iparűzésiadó-alapból történő kétszeres levonását, a luxusadó terén pedig fontos módosítás, hogy jövőre már nemcsak magánszemélyek, hanem gazdasági társaságok és más jogi személyek is adóalanyokká válnak. -->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.