Folyik az első büntetőeljárás három építőipari cég érintettjei ellen kartellezésben való részvétel miatt. A procedúrát a Gazdasági Versenyhivatal egyik közelmúltban hozott határozata alapozta meg, amelyben a Bau Art Építész Iroda Bt.-t és az Ormai Építési Szerelési Vállalkozás Kft.-t 850-850 ezer forintra, a Noa Beruházó Kft.-t pedig 1,7 millióra bírságolta meg. A cégek a GVH megállapítása szerint egy közbeszerzési tenderen információkat szereztek a várható megrendelésről, és versenykorlátozó tárgyalásokat folytattak az együttműködésről.
A szerény összegű bírság a tender viszonylag alacsony értékéből fakad, mondhatni eltörpül a nagy kartellügyek mellett. Részvevőivel szemben mégis indokolt a hatósági fellépés, mert a jogsértést a 2005 szeptemberétől hatályos Btk.-szabályozás után követték el, ezért a GVH megtette a feljelentést. Noha az érdekelteknek valóban jelentős mértékű megtorlástól nem kell tartaniuk, az ügy felhívhatja a figyelmet arra, hogy a kartellezésnek ma már büntetőjogi konzekvenciái is lehetnek – vélekednek a versenyjogi szakemberek. Szolnoky Péter, a versenyhivatal kartellcsoportjának a vezetője elmondta: jelenleg is folytatnak vizsgálatot olyan – útépítéssel kapcsolatos – közbeszerzési összejátszás miatt, amelynek részvevői szintén büntetőjogi felelősségre vonhatók, ha a versenykorlátozó megállapodás bebizonyosodik.
A büntetőjogi klauzula persze akár újabb manipulációkra ösztökélheti az érintetteket. Szolnoky Péter szerint a közbeszerzési kartellek kétségkívül egyre szövevényesebbek, feltárásuk emiatt – a hagyományos detektívmunkával – mind nehezebb. Ezért szorgalmaznák az úgynevezett engedékenységet, amelynek révén a kartellből kilépni kívánó, a feltárást elősegítő cég részleges vagy teljes bírságelengedést élvezhet. Az Európai Bizottság már évek óta ily módon számolja fel a legnagyobb titkos jogsértő megállapodásokat. Nálunk – különösen a közbeszerzési ügyekben, ahol a részvevők gyakran szemérmetlen módon igyekeznek minél nagyobb részt kiszakítani maguknak a remélt közmegbízatásból –, mivel a hazai piac kicsi, és igen erősek a háttér-összefonódások, a cégek nem dobják fel egymást, inkább hallgatnak. A személyes büntetőjogi felelősségre vonás is ellene hathat az engedékenységnek – mondta Szolnoky Péter. Tény viszont az is: a két éve élő Btk.-szabályozásnak előbb-utóbb kialakul a gyakorlata. Így – a már eddig megtapasztalt kemény versenybírságon és a jelenleg éledező kártérítési eljárásokon túl – a mainál is nagyobb rizikóval járhatnak a titkos szövetkezések, s ez (ön-)feladásra késztetheti a jelentős károkat okozó kartellezőket.
A bűncselekményt nem csupán cégvezető követheti el, hanem bárki más, aki tevékenysége vagy pozíciója révén érdekeltje a piaci versenynek.
A bűncselekményt nem csupán cégvezető követheti el, hanem bárki más, aki tevékenysége vagy pozíciója révén érdekeltje a piaci versenynek.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.