Akar László szerint a további gazdasági javulás attól függ, mi történik a kiadások terén. A szükséges lépések megtételét akadályozhatja a politikai versengés, amely a konvergenciaprogram széteséséhez vezethet. A szakértő szerint a következő évben a gazdaság terén két változat érvényesülhet: a pozitív verzió szerint a konvergenciaprogram kisebb módosításokkal, de teljesül. A negatív forgatókönyv szerint a választások közeledtével a program teljesítése megtorpan, az államháztartási hiány pedig 2009 és 010 között megakad 4-4,5 százalékon – ez azonban most kevésbé valószínű.
A közgazdász azért nem számít arra, hogy a politika ismét fölülírja a gazdasági célokat, mert véleménye szerint az EU, és a befektetők is szigorúan megbüntetnék a kormányt egy ilyen lépésért. A konvergenciaprogram végrehajtása azért is fontos, mert kamatcsökkenést eredményez, így jelentős megtakarítást lehetne elérni a költségvetési kiadások terén. Mint mondta, a fő kérdés most az egyensúly, és tudni kell, hogy a magyar gazdaság helyzete nem olyan rossz, mint amilyennek a statisztikai adatok mutatják. A gazdasági növekedés ugyan ebben az évben két százalék körüli, az eredményt azonban egyszeri tételek rontják le. Ha ezeket a faktorokat nem számítjuk, az idén 3,5, jövőre 5 százalékos növekedésre számíthatunk. Ha a mezőgazdaság állapota javul, és csökkennek a közszolgáltatások, a hazai gazdaság 2008 után visszatérhet a 4 százalék körüli tartományba – vélte a közgazdász.
Akar László leszögezte: Magyarországnak a szomszédos államokhoz képest lemaradó fejlődését a költségvetési szigor magyarázza, a kedvezőbb befektetői környezet fellendülést hozhat. Emellett az euró fontos fegyelmező, és stabilizáló erőt jelenthet a gazdaság számára. Az önkormányzatok szerepét illetően a szakértő leszögezte: fontos lenne racionalizálni a működésüket a régiók, és a kistérségek viszonylatában, ennek az ügynek azonban nincs meg a kellő politikai támogatása, az erre vonatkozó törvények módosítása pedig kétharmados többséget tesz szükségessé.
A vállalkozói környezettel kapcsolatban a GKI vezetője úgy vélekedett: biztosan nem várható adócsökkentés, azonban a felmérések alapján a cégek problémáit kevésbé a forráshiány, mint inkább a piaci körülmények okozzák, ezen a téren pedig javulás várható: csökken az adminisztráció, lejjebb mennek a kamatok, és lassan megérkeznek az uniós pénzek is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.