BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az OECD Magyarországról: helyes cél, de nem elég a 3 százalékos hiány

Dicséretes, hogy a 10 százalék körüli hiány Magyarországon néhány éven belül 3 százalékra csökken, ám nem szabad elfelejteni: számos európai ország – többek között Németország - költségvetése egyensúlyban van, ehhez képest tehát nem komoly eredmény a 3 százalékos deficit – figyelmeztetett a GKI Gazdaságkutató Zrt. pénteki tanácskozásán Angel Gurría, az OECD főtitkára.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet vezetője a reformok végigvitelére buzdított, véleménye szerint ugyanis modern és hatékony rendszerek és intézmények nélkül fiskális konszolidációra hosszú távon nincs esély. Leszögezte: a közösségi kiadások mértékét folyamatosan a megfelelő szinten kell tartani, így nem szabad megengedni, hogy a költekezés 2009-ben és 2010-ben meglóduljon. Ezért fontos a közpénzügyi csomag elfogadása, a közszféra, a nyugdíj- és az egészségügyi rendszer, valamint az oktatás reformja. A főtitkár hangsúlyozta: nagyon fontos feladat a helyi önkormányzatok gazdálkodási hatékonyságának javítása és pénzügyi helyzetének rendezése. Összességében a magyar kiigazítás és felzárkózás jól halad – vélekedett Angel Gurría, aki az előremutató lépések között említette a minisztériumok számának és létszámának csökkentését, valamint az e-kormányzás bővítését. Meggyőződése, hogy Magyarország Európa kapujává válhat, ám komoly változásokra van szükség a munka világában. Az oktatás megújításán és a munkanélküliség lefaragásán túl igen fontos, hogy minél többen, minél hatékonyabban tevékenykedjenek, a gazdasági növekedés forrása ugyanis Magyarországon nem lehet más, mint a dolgozó magyar emberek – mutatott rá a főtitkár, aki szerint jóval rugalmasabbá kell tenni a hazai munkaerőpiacot. A magyar foglalkoztatottság ugyanis 10 százalékpontos elmaradásban van az OECD átlagához képest.

Magyaországon nincs válság, igaz, az ország komoly problémával küszködik. Krízis csak akkor lesz, ha ezt a problémát nem kezelik – figyelmeztetett Angel Gurria, aki szerint egy kiigazítás során először a bevétel-növelő lépéseket kell megtenni, mivel a kiadások csökkentésének hatása nem mutatkozik meg rögtön. Magyarországon sincs más választás, még ha mindez igen fájdalmas is.

Előadásában közölte: azok a kérdések, hogy a büdzsé-deficit 3 vagy 4 százalék-e, 25 éven belül nevetségessé válnak, egész Európa komoly kihívás elé néz ugyanis a nyugdíj-finanszírozás terén. Amikor ez a kérdés – két-három évtizeden belül – berobban az országok életébe, szinte kezelhetetlen folyamatokat fog elindítani. Ezért már most szükség van a nyugdíj-finanszírozás mélyreható átalakításának megkezdésére – szögezte le a főtitkár.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.