BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

USA: vita az iraki és az afgán háború költségeiről

Az iraki és az afganisztáni háború költsége az Egyesült Államok számára a következő évtized során mintegy 3500 milliárd dollárra fog rúgni – hangoztatja jelentésében az amerikai kongresszus gazdasági bizottságának demokrata többsége. Az összesítést a Fehér Ház és a törvényhozás republikánus szárnya elfogult értékelésnek minősítette, és elutasította. A jelentés szerint a tetemes összeg részben közvetlen ráfordításokként, részint olyan veszteségek formájában fog jelentkezni, mint az elmaradó beruházások, az olajpiaci zavarok miatti áremelkedés, a veteránok ellátása és a nagyrészt hitelből finanszírozandó háború kamatterhei. A demokraták által meghatározott, a következő tíz évre szóló összeg több mint 1000 milliárd dollárral nagyobb, mint a kongresszus költségvetési bizottsága által nemrég közzétett keretszám.

A demokraták jelentésükben abból indultak ki, hogy az immár konkrét adatokkal is jellemezhető 2002–2008 közötti időszakban a két hadszíntéren vállalt szerep – a járulékos költségekkel együtt – valójában 1600 milliárd dollárba került, ez csaknem duplája a közvetlen, kongresszusi előirányzatokban szereplő 804 milliárd dollárnak.

A demokraták által uralt kongresszus olyan feltételekkel készül az iraki és az afganisztáni hadműveletek finanszírozásához szükséges újabb, 50 milliárd dolláros előirányzat jóváhagyására, hogy a Bush-kormányzatnak azonnal el kell kezdenie a csapatok kivonását, és azt 2008. december 15-ig be kell fejezni. Ha ezt az elnök megvétózza, akkor a háborút a hadügyminisztérium folyó kiadásainak a terhére kell folytatnia, amelyre nemrég írt alá egy 470 milliárd dolláros költségvetési előirányzatot. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.