5,2 százalékkal csökkentek a reálkeresetek az első 10 hónapban
A bruttó átlagkeresetek összességében 8,2, a nettó átlagkeresetek 2,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A január–októberi reálkereset – a fogyasztóiár-index 8,1 százalékos növekedése mellett – 5,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Mivel a keresetek érdemben nem változnak már az utolsó két hónapban, és a várt átlagos infláció 8 százalék körül van, így az év egészében is 5 százalék körüli marad a reálkeresetek visszaesése, ami a Bokros-csomag óta a legnagyobb arányú csökkenést jelenti.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagosan bruttó 180 400 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók 172 600 forintot kerestek. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 202 200 forint volt, ami júniustól már tartalmazza az egyhavi külön juttatás tizenketted részét is.
A jegybank által inflációs szempontból kiemelten figyelt versenyszférában dolgozók bruttó keresete 10 százalékkal emelkedett, ami megnyugtatólag hathat a tavaszi nagyobb béremelkedés után. A bértárgyalások jelenlegi állása alapján ugyanakkor néhány szakértő a belső inflációs nyomás erősödésétől tart jövőre.
A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél január–októberben átlagosan 2 millió 769 ezren volt, ebből a költségvetési szférában 754 ezren álltak alkalmazásban, ami azt jelenti, hogy a végrehajtott leépítések után nem kezdenek visszaszivárogni a közszférába a volt dolgozók, ami a kiigazítások hatásának tartósságát nézve kedvező fejlemény.


