Áfaemelés és versenyképesség
Mégis hatással lehet a magyar gazdaságra az amerikai pénzpiacon kirobbant és Európát is fenyegető válság, ugyanakkor még mindig jó esélye van a „puha landolásnak” – hangzott el az ICEG Európai Központjának tegnapi sajtótájékoztatóján. A hazai gazdaságot elsősorban a globális befektetési környezet miatt elodázott beruházásokon keresztül érintheti hátrányosan az utóbbi fél évben zajló, de a napokban felerősödő pénzpiaci pesszimizmus. A növekedési kilátások tekintetében az ICEG is csökkentette korábbi előrejelzéseit, jelenleg 2,5 százalékos idei bővüléssel számolnak, amelyben egyre erőteljesebb lesz a belföldi kereslet növekedési hozzájárulása, ám a nettó exporté csökkenővé válik. A készletváltozás és az azzal egy soron elszámolt statisztikai hiba nagy súlya a növekedésben zavarja a tisztánlátást – tették hozzá.
A 2008 elején várható hatósági áremelések következtében az első negyedévre 7 százalék feletti inflációt várnak az intézet szakértői, ezt követően lassú, majd egyre gyorsuló dezinfláció eredményeként az éves átlagos pénzromlási ütem 5,4 százalékos lehet. Ennek nyomán lehetőség nyílik a jegybanki alapkamat csökkentésére is, év végére öszszességében egy százalékponttal, 6,5 százalékosra mérséklődhet a ráta a kutatók szerint, ennek azonban előfeltétele a nemzetközi piacok volatilitásának lecsillapodása is.
Az államháztartási hiány a várakozásokat meghaladó bevételnövekedés miatt tavaly kedvezőbben alakult a vártnál, és az idei, a Pénzügyminisztérium által 4 százalékosra tervezett GDP-arányos államháztartási hiányt is tarthatónak minősítették. Ám aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a kiadási oldal javulása csak néhány elemében tekinthető tartósnak, a legszükségesebb kiadási oldali reformok alig indultak még el, ez a 2008 utáni költségvetési pályát veszélyezteti.
Az utóbbi években a gazdaság külső finanszírozási igényében mutatkozó csökkenő tendencia megtörni látszik, az adósság és a közvetlen befektetések utáni jövedelmek növekedése miatt. A kutatók szerint továbbra is az adósságjellegű finanszírozás térnyerése figyelhető meg, s így 2008 végére a bruttó külföldi adósságállomány meghaladhatja a GDP-t. BD
A kutatóintézet Górcső alá vette az adórendszert is
Az ICEG szakértői a most készülő adócsomaghoz kapcsolódva elemezték a jelenlegi adórendszert. Kiemelték: a nemzetközi adóversenyben hátrányt szenved Magyarország az előnytelen adószerkezet miatt, elsősorban az élőmunka terhei számítanak kiugrónak a régió többi országához képest.A tegnap megjelent OECD-véleménnyel összhangban – a munkaadói és a tb-járulék csökkentése érdekében támogatnák a felső áfakulcs 25 százalékra emelését. A jövedéki adók emelését és újfajta, környezetvédelmi alapon kivetendő közterhek bevezetését is szorgalmazzák az átlagosnál környezetterhelőbb iparágakra, a mezőgazdaságra és az idegenforgalomra. Ám a vagyonadók, ezen belül az ingatlanadó emelését nem tartják időszerűnek.
A tegnap megjelent OECD-véleménnyel összhangban – a munkaadói és a tb-járulék csökkentése érdekében támogatnák a felső áfakulcs 25 százalékra emelését. A jövedéki adók emelését és újfajta, környezetvédelmi alapon kivetendő közterhek bevezetését is szorgalmazzák az átlagosnál környezetterhelőbb iparágakra, a mezőgazdaságra és az idegenforgalomra. Ám a vagyonadók, ezen belül az ingatlanadó emelését nem tartják időszerűnek.-->


