Begyűrűzik a második agrárár-robbanás
Az eddig alig dráguló állati termékek ára meglódulni látszik, miközben a növényi termékek az előző havinál kevésbé, de még mindig kiemelkedő ütemben drágultak. Beigazolódni látszanak azok a szakértői vélekedések, hogy nem csupán átmeneti jelenségről van szó, hanem tartósan magas mezőgazdasági és élelmiszerárakkal kell számolni. Az agrártermékek termelőiár-szintje 2007 novemberben 35,3 százalékkal haladta meg az előző év novemberit. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 60,2 százalékkal, az élő állatok és állati termékeké 9,4 százalékkal növekedett – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. Az első tizenegy hónap átlagos drágulása így elérte a 21 százalékot az előző év azonos időszakához képest.
Az állati termékek ára a korábbi hónapokban alig emelkedett, még októberben is az infláció körüli 6,7 százalékkal lettek drágábbak. A magas takarmányárak azonban begyűrűztek ebbe a termékkörbe is, és könnyen megjósolható, hogy ez az élelmiszerárakra is további kedvezőtlen hatással lesz. A 2007-es év vége felé az agrártermékek világpiaci ára ismét emelkedni kezdett, piaci szakértők második árrobbanásról beszélnek, ami várhatóan a hazai árakban is megjelenik majd.


