Egyelőre jegelik az adóvitát
Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény február 11-i zárószavazásáig „jegelik” a kormánypártok a 2009-es adótörvények előkészítéséről szóló vitát – tudta meg a Világgazdaság. Először ugyanis e történet végére kell pontot tenni, ezért aztán a miniszterelnök szerint is az a legjobb, ha az SZDSZ most nem hergeli a szocialistákat a több száz milliárdos adócsökkentés igényével. Az MSZP-ben ugyanis egyes megfogalmazások szerint „töredezett” lett a december 17-i egység, amikor a koalíció 204 igen szavazattal – hat hiányzó mellett – fogadta el a pénztártörvényt. S bár Karsai József magatartása már kontraproduktívvá vált a frakcióban, most a decemberinél mégis nagyobb erőfeszítést kell tenni a vezetésnek azért, hogy a képviselőcsoportot egyben tartsa a zárószavazáson. Ráadásul a szocialisták nagy szívfájdalma, hogy miközben a liberális párt karakterépítése folyt az egészségügy és az oktatás területén is, az MSZP szavazóbázisa teljesen leamortizálódott; az adóügyben a nagyobbik párt még egyszer nem kíván ily módon a liberálisoknak asszisztálni.
Így egyelőre nincsenek a koalíciós vezetők közötti megbeszélések; legutóbb abban maradtak, hogy mindenki számol, azaz azt kalkulálja, hogy mekkora is lehet a 2009-es adójogszabályok változtatásához a mozgástér, illetve mely társadalmi csoportok legyenek a változások kedvezményezettjei. A megállapodás szerint a versenyképességet szolgáló lépéseket kell megtervezni, ezt az SZDSZ az adócsökkentésben látja, míg a szocialisták a lehetséges tartalékot „okos politikai célokra, a kormány politikájának hitelesítésére” költenék.
Az MSZP szerint a Veres János pénzügyminiszter által többször hangoztatott 200 milliárd forintos felszabaduló forrásba nem fér bele az általános adócsökkentés, mert miközben nem dinamizálja a gazdaságot, nagy költségvetési kiesést okoz. Nem jelent olyan érdemi adómérséklést, amelyet megérezne a társadalom, ezért politikai hozadék sem lenne. A liberálisok továbbra is a GDP 2 százalékában határoznák meg a mozgásteret, s ehhez soronként át kívánják nézni a központi költségvetési intézmények forrásait, mondván, ezek egyáltalán nincsenek kontroll alatt. Az SZDSZ szerint azt kell megérteniük a szocialistáknak, hogy „nem szórakozásból” emelték ekkorára a tétet, hanem most már Magyarországnak is be kell végre kapcsolódnia a térség adóversenyébe. Úgy vélik, a miniszterelnök egyelőre tapogatja a lehetőségeket, s még egyetlen kézzelfogható javaslat sincs. Mindenesetre az a cél, hogy tavasszal az Országgyűlés el is fogadja a jövő évi adótörvényeket a tervezhetőség üzenetének erősítése miatt.
Az MSZP politikusai lapunknak ehhez annyit tettek hozzá: szerintük a liberálisok nem értik meg, hogy nincs nagy megtakarítási lehetőség az állami intézményeknél, hiszen a legtöbb esetben determinációkról van szó. Kiemelték még, hogy szociális vívmányokhoz egyáltalán nem kívánnak hozzányúlni – ahogy azt az SZDSZ tervezte az adóreform kapcsán –, újabb társadalmi csoportokat már nem kívánnak maguk ellen hangolni. Ezért ha az elképzelések szerint kivételesen nem a nyilvánosság előtt megvívott adóreformcsatán túljut a koalíció, az idén az egészségügy és az oktatás működtetése, a stabilizálás, a konszolidálás lesz a kormány feladata.
Eltérő álláspontok az adórefomról
Akkor lenne érzékelhető a magyar gazdaság számára az adók csökkentése, ha annak mértéke elérné a GDP 2 százalékát – mondta Kóka János, az SZDSZ elnöke január 19-én egy sajtótájékoztatón. Ez mintegy 500 milliárd forintnak felel meg.Szerinte jelentősen csökkenteni kellene az állam túlköltekezését, s a liberálisok meg kívánják győzni a kormányt, hogy ne osztogassa el a túlzott adóztatásból befolyó többletbevételeket.
Az adószerkezeten belüli átalakítások nélkül mintegy 250 milliárd forint lehet az adóreform forrása jövőre – közölte Veres János egy rendezvényen január 21-én.
Konszenzus volt abban, hogy a módosításokkal növelni szükséges hazánk versenyképességét, javítani a foglalkoztatási mutatókat, és elő kell segíteni a gazdaság további kifehérítését.
Szerinte jelentősen csökkenteni kellene az állam túlköltekezését, s a liberálisok meg kívánják győzni a kormányt, hogy ne osztogassa el a túlzott adóztatásból befolyó többletbevételeket.
Az adószerkezeten belüli átalakítások nélkül mintegy 250 milliárd forint lehet az adóreform forrása jövőre – közölte Veres János egy rendezvényen január 21-én.
Konszenzus volt abban, hogy a módosításokkal növelni szükséges hazánk versenyképességét, javítani a foglalkoztatási mutatókat, és elő kell segíteni a gazdaság további kifehérítését.-->


