BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelkedő inflációs trend az év végén

Újabb kedvezőtlen inflációs adat látott napvilágot, a tavalyi utolsó negyedévben növekvő drágulási trend bontakozott ki.

Az éves drágulási ütem is meghaladott minden korábbi várakozást, év elején még a hatósági áremelések, év vége felé viszont már a külső hatások okozták az áremelkedést. Decemberben az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,4 százalék volt, 2006 decemberhez viszonyítva pedig 7,4 százalékkal növekedtek az árak. Az elmúlt évben, átlagosan 8,0 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint 2006-ban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Havi alapon az élelmiszerek árai 0,8 százalékkal emelkedtek, és a 12 havi drágulás is az átlagosnál nagyobb mértékű 12,0 százalék volt. A termékkör árai az agrárinfláció felgyorsulása miatt ősszel kezdtek minden korábbinál gyorsabb ütemben drágulni, szeptemberben havi alapon 2,2, októberben 2 százalékkal. A másik jelentős külső árhatás az üzemanyagárakat érintette, ugyanis a kőolaj jegyzési ára ősszel meredeken emelkedve elérte a hordónkénti 100 dollárt, ami a termékkör fogyasztói árában is szinte azonnal megmutatkozott. A járműüzemanyagok ára éves alapon 13, az előző hónaphoz képest 2 százalékkal emelkedett decemberben. A háztartási energia ára mutatta a legmagasabb, 12,5 százalékos 12 havi drágulást, ami még az év eleji hatósági áremelések miatt alakult így.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.