BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mától kezdődik az adóbevallási szezon

Ezen a héten indul a 2008-as adóbevallási szezon: ma jár le az első határidő, a munkáltatók ugyanis január 31-ig kötelesek elkészíteni a munkavállalók tavalyi jövedelméről, valamint a levont adók és járulékok mértékéről szóló igazolásokat. A tavaly már befizetett és a még befizetendő közteher kiszámítására alapjában véve az idén is három lehetőségük van a magánszemélyeknek: a munkáltató vagy az adóhatóság felkérése a bevallás elkészítésére, valamint az önbevallás. Utóbbinál csupán egy dátumot kell szem előtt tartani: a benyújtás, valamint az esetleges kötelezettségek befizetésének határideje május 20-a. Az önbevallók esetében azonban különösen igaz „az idő pénz” szólás, az elszámolásukat elektronikus úton továbbító adózóknak ugyanis az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) már akár a jövő héten átutalja a visszajáró összeget.

A másik két esetben február 15-ig kell kérni az adó megállapítását a munkáltatótól vagy az adóhatóságtól. Előbbi nem köteles a bevallás elkészítésére, de ekkor is közre kell működnie az adóhatósági adómegállapítás (adam) kezdeményezésében; köteles ellenőrizni, hogy a szükséges nyilatkozatot helyesen töltötték-e ki, és ezt március 12-ig kell továbbítania az APEH-nek. Fontos az is, hogy ezekkel a bevallási módokkal nem minden adózó élhet, az adamot nem kérhetik többek között egyéni vállalkozók, külön adózó jövedelműek vagy költségelszámolást érvényesítők (a feltételek részletes listája megtalálható a Vg.hu honlapon). A munkáltató pedig csak akkor kérhető fel az adóbevallás elkészítésére, ha a foglalkoztatott még ez év február 15-én is a cégnél dolgozik.

Jóval kevesebb idejük van a tavalyi adók és járulékok elszámolására az egyéni vállalkozóknak és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek, náluk ugyanis a bevallás beadásának, a „rendes” és a különadó megfizetésének határideje február 15. KR

Adóbevallási határidők magánszemélyeknél

I. 31.: a munkáltató igazolást bocsát ki a 2007-es jövedelemről, adóról és járulékról

II. 15.: nyilatkozat a munkáltatói vagy adóhatósági adómegállapítás kérelméről

III. 12.: a munkáltató továbbítja az APEH-nek az adamnyilatkozatot

III. 20.: a munkavállaló átadja a kedvezményekről szóló igazolásokat a munkáltatónak

V. 10.: a munkavállaló átadja az 1+1%-os rendelkező nyilatkozatokat a munkáltatónak

V. 20.: az APEH vagy a munkáltató elkészíti a bevall.-t; önadózói bevall. benyújtása

VI. 10.: a munkáltató továbbítja az adóbevallásokat az APEH-nek

VI. 20.: a fizetési kötelezettségek teljesítése, a visszatérítések átutalása

II. 15.: nyilatkozat a munkáltatói vagy adóhatósági adómegállapítás kérelméről

III. 12.: a munkáltató továbbítja az APEH-nek az adamnyilatkozatot

III. 20.: a munkavállaló átadja a kedvezményekről szóló igazolásokat a munkáltatónak

V. 10.: a munkavállaló átadja az 1+1%-os rendelkező nyilatkozatokat a munkáltatónak

V. 20.: az APEH vagy a munkáltató elkészíti a bevall.-t; önadózói bevall. benyújtása

VI. 10.: a munkáltató továbbítja az adóbevallásokat az APEH-nek

VI. 20.: a fizetési kötelezettségek teljesítése, a visszatérítések átutalása-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.