Tisztuló piac, több befizetés
A pénzügyőrség regisztrációs adóból is jóval a tervezett összeg fölött szedett be: az éves 78 400 milliós előirányzattal szemben 20 százalékkal többet fizettek be az autósok. Meglepőnek tűnhet ez az adat, hiszen a gépkocsi-értékesítők összesítése szerint visszaesett az eladott autók száma. A bevétel kedvező alakulását részben az okozta, hogy februárban nőtt a regisztrációsadótétel. Ezen túlmenően a vártnál jóval kisebb volt az érdeklődés a részleges visszatérítés iránt. A nagyobb bevételhez hozzájárult az is, hogy jelentősen – több mint 50 százalékkal – nőtt a külföldről behozott használt autók volumene, s ez több mint 5,1 milliárd forint többletet jelentett az államkasszában.
Nehéz egyébként a tavalyi és az azt megelőző év összehasonlítása, mert más-más tényezők befolyásolták a forgalmat. Az egyik, hogy 2006-ban januárban emelkedett az adómérték, így az – ilyenkor mindig törvényszerűen bekövetkező – előre hozott autóbeszerzések hatása (a regisztrációs adó befizetése) „kicsúszott” az évből, és a 2005-ös adatokban jelent meg. Ezzel a 2006-os bázis is alacsonyabb lett. Éppen ellentétesen alakult viszont az eladott gépkocsik száma, hiszen a 2005 végén regisztrációs adóeljárás alá vont járművek jelentős részét csak 2006-ban helyezhették forgalomba, ami megnövelte ezt a viszonyítási bázist. Az is árnyalja a képet, hogy szembetűnően változott a regisztrációsadó-eljárás alá vont járművek adókategória szerinti összetétele: az úgynevezett prémium kategóriáknál kivétel nélkül nőtt mind a volumen, mind a kiszabott adó, ez pedig ellensúlyozta a kisebb autók forgalma jelentősebb visszaesésének hatásait. Mindezek arra is magyarázatul szolgálnak, miért tér el a forgalmazók és a vámhatóság értékelése az elmúlt évről.
Valamivel több mint 30 ezren igényelték vissza a túlfizetett regisztrációs adót, s összesen mintegy 6,5 milliárd forintot kaptak vissza kamatokkal együtt. Az előzetes becslések alapján a pénzügyi tárca 72 ezer kérelemmel és mintegy 10 milliárdos visszautalással kalkulált.
Kevesebb autó
Az elmúlt évben 176 978 új személygépkocsi talált gazdára Magyarországon, 5,8 százalékkal kevesebb, mint 2006-ban.Ez ugyanakkor azt mutatja, hogy folytatódott a piac szűkülése, hiszen a tavalyelőtt elkelt 187 842 autó 5,6 százalékkal volt kevesebb a 2005-ösnél.
Ez ugyanakkor azt mutatja, hogy folytatódott a piac szűkülése, hiszen a tavalyelőtt elkelt 187 842 autó 5,6 százalékkal volt kevesebb a 2005-ösnél.-->


