BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább fokozódik a szigor

Tavasszal folytatódhat a Csillagszóró hadművelet, a hatóságok együttműködésére épülő fokozott ellenőrzések ugyanis komoly eredményeket hoztak – mutatott rá lapunknak adott nyilatkozatában Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos. A feketekereskedelem visszaszorítása, a számlaadási fegyelem erősítése, valamint a tisztességes piaci szereplők és a fogyasztók védelme érdekében az ellenőrök a tervek szerint a következő hónapokban is megjelennek a fertőzött ágazatokban, különös tekintettel a húsvéti vásárokra és rendezvényekre. Fontos cél a kereskedők mellett az illegális beszállítók és forgalmazók felderítése is. A kormánybiztos szerint a tapasztalatok alapján a vásárokra vonatkozó szabályozás módosítására is sor kerülhet, és a jogszabályok átalakításával vennék elejét annak is, hogy egy illegális tevékenységen ért vállalkozás leánycége esetleg sikerrel vehessen részt közbeszerzési pályázatokon.

Az illegális kereskedelem ugyanakkor csak egy szelete a Magyarországon a GDP 17-18 százalékára, mintegy 3700 milliárd forintra tehető feketegazdaságnak, ennek mértéke megfelel az összes magyar nyugdíjas éves járandóságának vagy az egészségügyi kassza éves keretének. A feketegazdaság kiterjedtségére utal az is, hogy a termelői ágazatokban a cégek 54, míg a szolgáltatói szférában a vállalkozások 64 százaléka állította, hogy szűkebb gazdasági környezetében jelen van a párhuzamos gazdaság – közölte Kondorosi.

Emellett még mindig terítéken van a nagy értékű vásárlások nyomon követése, ám a korábban napvilágot látott 125 ezer forintos limit a kormánybiztos szerint nem fogadható el. Arról lehet szó, hogy a 3,5-4 millió forint feletti vásárlások esetén biztosítanánk a pénzek követhetőségét a bankkártyás fizetés kötelezővé tételével – szögezte le. Erre ugyanakkor csak az ingóságok esetén lesz szükség, hiszen az ingatlanokról és a járművekről – az illetékfizetés révén – az adóhatóság hivatalból adatokhoz jut.

A kormánybiztos számára fontos terület a hamisítások viszszaszorítása is mind a szellemi termékek, mind a fogyasztási cikkek piacán. A szellemi tulajdonjogok elleni sérelmek száma Magyarországon igen magas, jogvédő szervezetek szerint tízből kilenc letöltés illegális, míg tízből hét DVD nem eredeti. Folyamatban van a hamisítás elleni nemzeti testület életre hívása, amely a kormány javaslattevő, véleményező és tanácsadó testülete lenne, a hamisítás elleni nemzeti stratégia pedig május végére készül el.

Az Új rend és szabadság részét képezik a közlekedési fegyelem javítására szolgáló szigorítások, többek között a büntetőpontok rendszerének módosítása és az objektív felelősség bevezetése révén. Az év elejével emelkedett a bírságok mértéke, és új vonás, hogy a helyszínen be nem fizetett bírságot adók módjára lehet behajtani, ráadásul a korábbi ötezer helyett már háromezer forintos összegtől. A célok között szerepel a rendőri jelenlét fokozása, valamint az, hogy a közutakon a sebességmérésbe bevonnák az önkormányzatokat és vállalkozásokat. KR

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.