Öt képviselő - köztük Hegyi Gyula (MSZP) - kezdeményezte, hogy az Európai Parlament határozott fellépést sürgessen a szupermarketek visszaélései ellen, s kérjen egyben versenyjogi vizsgálatot az Európai Bizottságtól az üzlethálózatláncok tevékenységéről. Miután az EP tagjainak 60 százaléka támogatta a kezdeményezést, az öt képviselő újabb lépéseket tesz egy átfogó vizsgálat érdekében.
A zöldpárti brit Caroline Lucasszal és a jobboldali lengyel Janusz Wojciechowskival tartott sajtótájékoztatón Hegyi Gyula elmondta, hogy a parlament szocialista frakciója parlamenti vitával egybekötött kérdést intéz az ügyben az Európai Bizottsághoz, amelyre a házszabály értelmében a bizottság érdemben köteles válaszolni. Hozzátette, hogy a szocialisták a szupermarketekben dolgozók munkakörülményeit is javítani akarják, európai szinten fellépve a szabályozatlan túlmunka és a rossz munkahelyi viszonyok ellen. A magyar képviselő hangsúlyozta: bár a parlamenti képviselők önálló jelentést is indíthatnak a tárgyban, hatályos jogszabályt csak a bizottság kezdeményezhet. Ezért a képviselőknek - valamint az érdekelt civil mozgalmaknak, szakszervezeteknek, gazdaszövetségeknek és más szakmai szerveződéseknek - most az Európai Bizottságra kell nyomást gyakorolniuk.
Lucas azt javasolta, hogy a piacon egy kereskedőlánc maximum nyolc százalékos részesedést szerezhessen, de ebben még az öt aláíró sem állapodott meg egymással. A Nemzetek Európája Unió nevű frakcióhoz tartozó lengyel képviselő elmondta, hogy az élelmiszerár-robbanás hasznából a termelőknek szinte semmi sem jut, a hasznot elsősorban a nagy áruházláncok zsebelik be. A lengyel képviselő úgy látja, a termelőkben "patologikus félelem" él a szupermarketekkel kapcsolatban.
Hegyi Gyula szerint a szupermarketek tevékenységét nem ellenezni, hanem szabályozni kell, hiszen az Európai Unió a szabályozott és tisztességes gazdasági verseny elvére épül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.