Lassult az infláció januárban
A drágulás szerkezete okozott némi meglepetést: az élelmiszerárak az amúgy is magas szintről még mindig tovább emelkednek, a háztartási energia ára viszont alig nőtt.
Az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 1,0 százalék volt, 2007. januárhoz viszonyítva pedig 7,1 százalékkal növekedtek az árak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
2007 decemberéhez viszonyítva az élelmiszerek árai 1,9 százalékkal emelkedtek, amiben az előző hónapokkal ellentétben ismét az idényáras termékek játszottak szerepet. Átlag feletti áremelkedés volt a szeszes italok, dohányáruk, valamint a szolgáltatások (1,7-1,7 százalék) esetében. Ez utóbbin belül a helyi tömegközlekedés díjtételei 10,0, a postai szolgáltatásoké 9,7 százalékkal növekedtek. A ruházkodási cikkek esetében a korábbi éveknél is jelentősebb, 4,5 százalékos volt a januári árcsökkenés, a többi termékkör az átlagos alatti drágulást mutatott.
12 hónap alatt az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 12,6 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen drágult a liszt 54,2, az étolaj 44,8, és a száraztészta 25,0, valamint az idényáras élelmiszerek 18,3 százalékkal. A járműüzemanyagok ára 17,5 százalékkal növekedett. A háztartási energia átlagot meghaladó 7,5 százalékos
áremelkedésén belül, a vezetékes gáz ára 18,0 százalékkal nőtt.
Az idei évre vonatkozó várakozások szerint a pénzromlás üteme egész év során lassú csökkenést fog mutatni, év végére 4 százalék közelébe érhet. Ennek azonban az a feltétele, hogy hamarosan leálljon az élelmiszerdrágulás, és a forint árfolyama is stabil legyen, különben az import drágulása keresztülhúzhatja a számításokat.


