A „halott” praxis értéktelen
Pótlására égető szükség van ugyan, de kár riogatni az embereket a praxisok bezárásával, hiszen az önkormányzatok törvényben előírt kötelessége az alapellátás garantálása – tette hozzá.
Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) főtitkára szerint a lakosság alapellátása valóban önkormányzati felelősség, de ha nincs megfelelő forrás rendelve hozzá, nehéz azt betartani. Értelmezése szerint nem a praxisok működtetésére vonatkozik, az ahhoz szükséges forrást ugyanis tb-járulékokból és adókból fizeti az egészségbiztosító. Tovább árnyalja a képet, hogy a rendelők magánkézben vannak, s ha a privát szolgáltató nem tudja fönntartani azt, bizony visszaadhatja. Tény persze, hogy a kiüresedett, „halott” praxis elértéktelenedik, ettől tartanak az orvosok is. Ördögi kör – fogalmazott a főtitkár, aki úgy látja, a betegek alapellátása közös állami-önkormányzati feladat, erre átfogó megoldást kell találni. Erről is tárgyal a jövő héten a TÖOSZ elnöksége.
Az Oali egyébként javaslatot tett a háziorvosi rendszer átalakítására, ez segítheti az évek óta állandósult 130–160 üres körzet betöltését – mondta Balogh Sándor. Ezek 40 százalékába tartósan nem tudnak orvost találni, mert kis lélekszámú körzetek lévén, nem lehet fönntartani a rendelőket.
Vannak azonban jobban jövedelmező praxisok is, mégis pang az eladás. Ezt segíthetné egy olyan hitelkonstrukció, amelyben a bank kifizetné az eladónak a praxis ellenértékét, amelyet a vevő törlesztene. A banki fedezet maga a rendelő lenne. Javaslatuk – amelyet már benyújtottak a szaktárcának – az adminisztratív terhek csökkentését is tartalmazza.
A főigazgató elmondta azt is, hogy a vizitdíj több orvost különféle eszközök hitelből történő vásárlására és szakdolgozók felvételére inspirált. A fejlesztések lendülete nem csupán megtört, de a dolgozók egy részének elbocsátásával is számolni kell.
Erre a kórházakban valószínűleg nem kerül sor – mondta Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke. A kórházi bevételeknek átlagosan csak 0,5 százalékát tette ki a napidíj, s a hozzájuk tartozó szakrendelői vizitdíjakkal együtt 1-1,5 százaléka tehető annak mértéke. A bevételt azonban javarészt elvitte a számlaadással kapcsolatos munkadíj költsége, a legtöbb helyen ugyanis túlórában, munkaerő-átcsoportosítással oldották meg ezt a feladatot. Szerencsére a vizitdíj-automaták fölszerelésére pályázni lehetett, a szaktárca a költségek közel 70 százalékát állta, így kisebb a kár. Ám korai még a kérdés, mi lesz ezekkel a gépekkel; bizonyára többségüket más célra tudják majd használni – véli az elnök.
A 165 kórház képviseletét ellátó szövetség egyébként a bevezetés előtt sem támogatta a vizit- és napidíjat, most is úgy látják, hogy az nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem szorult vissza a hálapénz, csak átmenetileg csökkent a kórházban gyógyított betegek száma, s a fekvőbeteg-intézményekben és a szakrendelőkben nem hozott lényeges pénzügyi javulást – tette hozzá Varga Ferenc.
Van, ahol pótolják, van, ahol nem az orvosok kieső bevételét
A Fővárosi Önkormányzatnak – tulajdonosként és fenntartóként – figyelemmel kell kísérnie egészségügyi intézményeinek gazdálkodását, biztosítania a rendszer működését, megoldást találni a veszteség felszámolására, ha kell, pluszforrások bevonásával – jelentette ki a Világgazdaságnak Horváth Csaba főpolgármester-helyettes.Tavaly már 5,5 milliárd forint volt az ágazat hiánya, ilyen értelemben a vizitdíj és a kórházi napidíj – amely 2007-ben 881 millió forintra rúgott – eltörlése csak a problémát növeli.
Tatán nyolcvanezer forinttal növelték meg a háziorvosok támogatását. A polgármester a népszavazást követő napon utasítást adott, hogy a korábban negyedévente fizetett pénzt egy összegben adják oda a doktoroknak. Az intézkedéssel a 16 tatai háziorvosnak az önkormányzat praxisonként 250 ezer, összesen négymillió forint támogatást nyújt.
Kecskeméten az önkormányzat már eddig is segítette a praxisokat, összesen évi 12 millió forinttal – mondta el lapunknak Zombor Gábor polgármester.
Az lenne a korrekt, ha a kormány találna megoldást erre a helyzetre. Ha nem teszi meg, a város pótolja a szükséges összeget – fogalmazott –, ugyanis nem hagyja tönkremenni az orvosokat.
Esztergomban tegnap döntöttek arról, hogy a város április elsejétől pótolja vissza a háziorvosok vizitdíját. Meggyes Tamás polgármester javaslata alapján a doktorok havonta hatvanezer forintot kapnak.
Nyíregyháza polgármestere, Csabai Lászlóné pedig a Világgazdaságnak kijelentette: egészen biztos, hogy nem tudják pótolni a vizit-díjat. ABCs
Tavaly már 5,5 milliárd forint volt az ágazat hiánya, ilyen értelemben a vizitdíj és a kórházi napidíj – amely 2007-ben 881 millió forintra rúgott – eltörlése csak a problémát növeli.
Tatán nyolcvanezer forinttal növelték meg a háziorvosok támogatását. A polgármester a népszavazást követő napon utasítást adott, hogy a korábban negyedévente fizetett pénzt egy összegben adják oda a doktoroknak. Az intézkedéssel a 16 tatai háziorvosnak az önkormányzat praxisonként 250 ezer, összesen négymillió forint támogatást nyújt.
Kecskeméten az önkormányzat már eddig is segítette a praxisokat, összesen évi 12 millió forinttal – mondta el lapunknak Zombor Gábor polgármester.
Az lenne a korrekt, ha a kormány találna megoldást erre a helyzetre. Ha nem teszi meg, a város pótolja a szükséges összeget – fogalmazott –, ugyanis nem hagyja tönkremenni az orvosokat.
Esztergomban tegnap döntöttek arról, hogy a város április elsejétől pótolja vissza a háziorvosok vizitdíját. Meggyes Tamás polgármester javaslata alapján a doktorok havonta hatvanezer forintot kapnak.
Nyíregyháza polgármestere, Csabai Lászlóné pedig a Világgazdaságnak kijelentette: egészen biztos, hogy nem tudják pótolni a vizit-díjat. ABCs -->


