BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A legegyszerűbb a különadó megszüntetése lenne - véli a Deloitte vezére

Az adó- és járulékterhek csökkentésére irányuló javaslatok mindegyike megpróbál bizonyos problémákra választ találni, de nincs közöttük olyan, amelyik minden gondot megoldana, ezért elemeiket vegyíteni kellene - fejtette ki Oszkó Péter, a Deloitte elnök-vezérigazgatója.

Oszkó Péter elmondta: a miniszterelnökkel folytatott csütörtöki egyeztetésen az adószakértők között egyetértés alakult ki abban, hogy az adóterhelés csökkentésére a legegyszerűbb és leghatékonyabb lépés a különadó megszüntetése lenne. Igaz, hogy ez a rendelkezésre álló források jelentős részét felemésztené - tette hozzá.

A szolidaritási adó megszüntetése a Deloitte vezetője szerint amellett, hogy javítaná a vállalatok versenyképességét és mérsékelné a lakosság egy részének terheit, az egyszerűsítés irányába mutat (csökkentené az adónemek számát) és segítene a hitelesség visszaállításában is (a különadót deklaráltan átmeneti időre vezették be).

Az adószakértők és tanácsadók nagyjából egyetértettek abban is, hogy a kis, elaprózott lépéseknek nincs sok értelmük, továbbá, hogy a foglalkoztatottak adóztatása körében csak a radikális szerkezetváltás hozhat látható eredményeket, melynek során elsőként az indokolatlan megkülönböztetéseket, kiskapuként használható kedvezményeket kellene felszámolni.

A társasági adóalapot módosító kedvezmények megszüntetését ugyanakkor nagyon meg kellene fontolni Oszkó Péter szerint, mert visszavetheti az eddig motiválni kívánt tevékenységeket, mint a beruházások vagy a kutatás, fejlesztés. Ez nagyon rossz hír lenne a vállalkozásoknak - mondta. A jól célzott kedvezmények eddig elősegítették a versenyképességet - hangsúlyozta a Deloitte vezetője, aki úgy vélekedett: ha ez lenne a forrása a preferált nagyon szűk körű járulékcsökkentésnek, azt nem vennék jó néven azok a cégek, amelyektől az adóbevételek nagy része származik.

Ráadásul a preferált megoldás nem jelent érdemi változást, csupán újabb kiskapukat nyit - hívta fel a figyelmet. (A preferált elképzelés szerint a munkáltatók a tíz legalacsonyabb bérű - legfeljebb a minimálbér kétszereséért - foglalkoztatott alkalmazott után a jövő évtől 32 helyett 20-22 százalékos társadalombiztosítási járulékot fizethetnének.)

A másik fontos kérdés a miniszterelnöki találkozón a foglalkoztatás közterheinek csökkentése volt - mondta Oszkó Péter. Az OECD felmérése szerint Magyarországon a második legmagasabb a marginális adóteher (54,4 százalék), ráadásul ez a magas teher egy nagyon szűk adózói rétegre rakódik, ami igazságtalan és a versenyképességet is visszafogja - hívta fel a figyelmet.

Arról Oszkó szerint nem alakult ki egyetértés, hogy ezt milyen technikával lehetne felszámolni. Az irányokban, hangsúlyokban van egyetértés - mondta. Az adószakértő úgy vélekedett: az átlagbér sávjában és afelett az adóterhelés mérséklése szélesítené az adózói kört, mert az adózók a túladóztatás felszámolásával az alacsonyabb kulcs mellett inkább megfizetik az adót, mint vállalják a kockázatokat - mondta egyebek mellett az orosz példára hivatkozva.

Ezzel párhuzamosan a vagyoni típusú adók súlyának növelése sok problémára választ tudna adni az adószakértő szerint: segítene visszaszorítani az adóelkerülést, s ezáltal igazságosabb lenne, mint a jelenlegi jövedelemadó, mert a vagyonosabbak sem tudnának kimenekülni az adófizetés alól. Hétköznapi hátránya ugyanakkor, hogy az érintettek közvetlenül a bőrükön érzik - eltérően a bérükből levont jövedelemadótól vagy az áfától, amelyet az árakban fizetünk meg -, így bevezetése közvetlenül növelheti az adózók politikával szembeni elvárásait, számonkérési hajlandóságát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.