BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Áfatörvény: helyes az irány

Előremutató rendelkezések néhány kérdéses passzussal – így vélekednek szakemberek az áfa- és adótörvények módosításáról, amelyről hétfőn határozott az Országgyűlés. A lapunknak megszólalók kivétel nélkül a fordított adófizetéssel kapcsolatos jogszabályok pontosítását emelték ki a változások közül. Az a rendelkezés, miszerint az áfát nem a termék, szolgáltatás értékesítője, hanem annak vevője köteles befizetni, hatásos módszer lehet az adócsalások elleni küzdelemben, az év elején hatályba lépett jogszabály azonban sokat markolt, ám keveset fogott. Az eredeti törvény ugyanis szinte valamennyi ingatlannal kapcsolatos tevékenység esetében fordított adózásról rendelkezett, holott az eredeti cél az építőipar kifehérítése volt – mutatott rá Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője. Hozzátette: a módosítással valóban erre az ágazatra szűkül a fordított adófizetés, és az új szabályozás a tisztességes adózóknak még előnyösebb is lehet.

Kedvező az is, hogy mód nyílik az ingatlan bérbeadása utáni adófizetési kötelezettség megosztására a lakó- és az egyéb ingatlanok között. Ugyanakkor a jövőben is lehetnek még értelmezési nehézségek az új áfatörvény körül, és az új paszszusok az átmeneti szabályok kérdését is felvetik. Ezért nem szerencsés, ha törvényeket év közben módosítanak, ugyanakkor azt csak helyeselni lehet, hogy a szükséges pontosítások ilyen rövid időn belül megszülettek – vélekedett Vámosi-Nagy. Az egységes építmény- és telekadó „elkaszálása” nem lepte meg a szakembereket. Míg azonban Zara László, az adókamara elnöke szerint a számítottérték-alapú adó igazságtalan lett volna, Vámosi-Nagy úgy véli, a területalapú adókivetés még több viszszássággal jár. Abban azonban egyetértenek, hogy a települések körében ez utóbbi módszer marad az egyeduralkodó.

Elégedetlenek a szabad demokraták is. Kóka János tegnapi közleménye emlékeztet, hogy az egységes ingatlanadó fontos része volt a koalíciós megállapodás kiegészítésének, és leszögezi: a liberálisok szerint sürgető feladat az értékalapú ingatlanadó bevezetése, mivel a jelenlegi rendszer igazságtalan és zavaros. KR

Átmeneti szabályok, határidők

Közbeszerzések esetében nullás igazolásra a március 1-jétől esedékes kifizetések esetében sincs szükség

A törvény kihirdetését követő harminc napon belül

– az adóhatóságnál eleget lehet tenni a bejelentési és változásbejelentési kötelezettségnek az eredeti február 15-i határidő helyett

– azok, akik ingatlan bérbeadására adóköt. választottak, jelezhetik, hogy az adókötelessé tétel nem vonatkozik a lakóingatlanokra

– akik még nem választottak, jelezhetik, hogy az ingatlanok bérbeadását a lakóingatlanok kivételével adókötelessé teszik

A törvény kihirdetését követő harminc napon belül

– az adóhatóságnál eleget lehet tenni a bejelentési és változásbejelentési kötelezettségnek az eredeti február 15-i határidő helyett

– azok, akik ingatlan bérbeadására adóköt. választottak, jelezhetik, hogy az adókötelessé tétel nem vonatkozik a lakóingatlanokra

– akik még nem választottak, jelezhetik, hogy az ingatlanok bérbeadását a lakóingatlanok kivételével adókötelessé teszik-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.