Infláció: lassú csökkenés a papírforma szerint
A dráguláshoz az év eleji háztartási energiaár-emelések járultak hozzá leginkább, az élelmiszerek drágulása viszont a korábbi hónapoknál visszafogottabb volt.
Februárban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 1,1 százalék volt, 2007. februárhoz viszonyítva pedig 6,9 százalékkal növekedtek az árak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Idén, az első két hónapban, átlagosan 7,0 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában. További egytized százalékponttal magasabb, 5,3 százalékos volt a szezonális és hatósági árú termékek nélkül kiszámolt maginfláció. A pénzromlás ütemének egész éven át tartó lassú csökkenésére számítanak az elemzők és a kutatóintézetek, az éves átlagos ütemet közel 6 százalékra várják.
Az előző hónaphoz képest az élelmiszerek 0,8 százalékkal drágultak, januárhoz hasonlóan ismét a nem idényáras termékek ára emelkedett jobban. A januári hatósági gázáremelés hatása csak most lett kimutatva a statisztikában, 15,4 százalékkal drágult a fűtőanyag. Az év eleji, félresikerültnek mondható árampiaci liberalizáció hatása pedig a termék közel tíz százalékos havi drágulását eredményezte. A szolgáltatások átlag alatti, 0,7 százalékos áremelkedésén belül a csatornadíj 5,4, a vízdíj 4,6 százalékkal drágult. A szeszes italok, dohányáruk (0,3 százalék), valamint az egyéb cikkek és a tartós fogyasztási cikkek (0,2-0,2 százalék) körében kis mértékű árnövekedés volt megfigyelhető. A ruházkodási cikkekért átlagosan 2,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.
Tavaly februárhoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 12,6 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen drágult a liszt 54,1, az étolaj 49,1, a tej 23,4, a kenyér 22,3 százalékkal. A háztartási energia átlagot meghaladó 9,2 százalékos áremelkedésén belül, az elektromos energia ára 15,7, a vezetékes gázé 11,2 százalékkal nőtt. Átlag alatt drágultak az egyéb cikkek (6,4 százalék) árai, ezen belül a járműüzemanyagok ára 18,6 százalékkal növekedett. A szeszes italok, dohányáruk (5,1 százalék) és a szolgáltatások (6,3 százalék) árnövekedése szintén az átlagosnál alacsonyabb volt. Ez utóbbin belül a szemétszállítás díja 13,2, a csatornadíj 11,2, a vízdíj 10,6 százalékkal drágult. A tartós fogyasztási cikkek és a ruházkodási cikkek (0,5-0,5 százalék) körében árcsökkenés következett be.


