BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább a putyini úton

Május 7-én teszi le az elnöki esküt Dmitrij Medvegyev, addig valószínűtlen a kormányátalakítás Oroszországban. Ezt a vasárnapi elnökválasztáson nagy fölénnyel, 70,23 százalékos szavazati aránnyal győző 42 éves politikus kampánymenedzsere, egyben az államfői hivatalnak otthont adó Kreml stábfőnöke, Szergej Szobjanin jelentette be Moszkvában.

Megfigyelők szerint Medvegyev elnökségének indulását alapvetően meghatározza az, hogy az alkotmányos okokból posztjától megválni kényszerülő államfő és egyúttal majdani miniszterelnök, Vlagyimir Putyin pártfogásának köszönhetően nyerte el a magas pozíciót. A dolog pikantériája, hogy most csaknem két és fél millióval többen, 52 millióan szavaztak rá, mint 2004-ben mentorára, Putyinra.

Az elemzők arra figyelmeztetnek, hogy a továbbiakban nem feltétlenül lesz olyan sima az útja Medvegyevnek, mint amilyen az államfői tisztség megszerzéséig vezetett (VG, február 29., 4. oldal). Bár a gazdaság virágzik, számos komoly kihívással szembesülhet az új elnök, ha fenn akarja tartani a növekedést – írja a Reuters.

Ezek közé tartozik az infláció elleni küzdelem, az ennek mikéntjéről zajló vita megoszthatja az orosz vezetést. Ráadásul ha nem tudják ellenőrzés alatt tartani a mutatót, a drágulás miatti növekvő elégedetlenség következtében stabilitási válság alakulhat ki a Kremlen belül – véli Chris Weafer, az Uralsib Bank vezető stratégája.

Hozzájárulhat a Medvegyev– Putyin párosnak kedvező közhangulat romlásához a hazai energiaárak előirányzott emelése. A terv az, hogy a villamosenergia- és gázárak 2011-re elérjék a világszintet. Kampányában maga Medvegyev is kulcsprioritásnak minősítette, hogy egyidejűleg csökkentsék Oroszország erős függését a kőolaj- és földgázbevételektől. Emiatt a világgazdasági lassulás hatására várható áresés 60 milliárd dolláros deficithez vezethet a költségvetésben, s ez további táptalajt nyújthat az elégedetlenséghez. VG

Sürgős tennivalók

Harc az infláció ellen

A gazdaság diverzifikálása

Az olaj- és gázfüggőség csökkentése

A villamosenergia- és gázárak emelése

A nyugdíjrendszer reformja

Jelentős infrastrukturális beruházások

Harc az infláció ellen

A gazdaság diverzifikálása

Az olaj- és gázfüggőség csökkentése

A villamosenergia- és gázárak emelése

A nyugdíjrendszer reformja

Jelentős infrastrukturális beruházások-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.