BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

„Egyablakos” adó Csehországban

Adóreform. „Egyablakos” rendszerben szedne be minden adót és járulékot a prágai kormány. A januártól hatályba lépett egykulcsos szja-rendszer továbbfejlesztéseként tálalt javaslattól jelentős megtakarításokat várnak az igazgatási költségekben. Az átszervezéssel nem változik a terhek mértéke és az elvonásoknak a GDP-hez viszonyított aránya sem.

Az egyablakos rendszer lényege az lenne, hogy a cseh adóhivatal egyetlen művelettel szeretne elvonni minden állami jövedelmet a bérből és fizetésből élők körében. Ha a tervet valamikor a nyár folyamán sikerül a kabinettel és a törvényhozással is elfogadtatni, akkor a munkaadók egy tételben vonják le a megállapított bruttó bérek után járó személyi jövedelemadó-előleget, az egészségbiztosítási járulékokat és a többi társadalombiztosítási tételt. Ez utóbbiakat is meghatározott és rögzített kulcs szerint kell elszámolni. Az átállást számviteli korrekciók is kísérik, az állam részére befizetendő minden tételt a dolgozók bruttó béréből vonnak le, s ettől a kormány azt várja, hogy jobban tudatosodjék a közteherviselés ténye.

Az ellenzékben lévő szociáldemokraták (CSSD) össztüzet zúdítottak a tervezett reformokra, és kilátásba helyezték, hogy hatalomra kerülésük után felbontják a „szuperadót”, az elkülönítendő személyi jövedelemadóban pedig haladéktalanul visszaállítanák a sávosan progresszív közteherviselés elvét. Azzal ugyanakkor a CSSD is egyetért, hogy az állam követeléseinek behajtását egy intézménybe kell összpontosítani, mert ezzel jelentősen csökkenteni lehet a bürokratikus apparátust.

Az adóreform egyébként az egyablakos rendszer bevezetése után sem áll le. A tervezett további korrekciós lépésekről beszámolva Miroslav Kalousek pénzügyminiszter utalt arra, hogy várhatóan enyhítik a tőkejövedelmek adóztatását, mégpedig a nyereségadóval és a tőkeérték-növekedés megterhelésével járó párhuzamosságok kiiktatásával. Emellett enyhítik a külföldön szerzett jövedelmek után fizetendő adókat is. Minderre a remények szerint a gazdasági növekedés révén befolyó többlet-adóbevételek teremtenek fedezetet. Prague Post, CTK

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.