BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Négyen három malomban

A mai állapotukban összeegyeztethetetlenek a parlamenti pártok által képviselt adójavaslatok, igaz, a koalíciós szakításra várás időszaka nem éppen a legjobb pillanat a programok közös nevezőre hozására. Az most már mindenkinek világossá vált, hogy az MSZP és az SZDSZ közötti legmarkánsabb vita, a liberálisok kormányból való kilépésének valódi oka a versenyképességet szolgáló intézkedések megítélése.

A négy párt lényegében három eltérő filozófiát vall: az MSZP a konvergenciaprogram puhítása nélkül, csak az abból adódó mozgástérben gondolkozik, s bár elvileg nyitott minden megoldásra, sem az állami, sem a szociális kiadásokból nem „faragna le”. Az SZDSZ a kiadások csökkentésével markánsan hozzányúlna a jóléti rendszerekhez, a Fidesz–KDNP és az MDF pedig vállalna egy az egyensúlyi programon túlmutató adó-járulék átrendezést. Közös metszéspontnak az adminisztrációs terhek csökkentése és a különadók megszüntetése látszik.

Az eltérő kiindulási pont miatt más forrásigénnyel is számolnak, bár ez a Fidesz–KDNP esetében értelmezhetetlen, hiszen az ellenzéki erő a tavaly elfogadott, elvszerűen megfogalmazott pártprogramjából készít majd – ha eljön az idő – cselekvési tervet. Az MDF-nek a héten ismertetett javaslatai az ellenzéki párt szerint nullszaldósak, a szocialisták szerint viszont – minden elemét beleszámítva – legalább 1400 milliárdos kiesést jelentenének a költségvetésből. Az MSZP csupán az örökösödési illeték átalakítását és az adóamnesztiát nevezte megfontolandónak.

A kisebbségi kormányzásra készülő szocialisták egyébként most még azzal vannak elfogalva, hogy kizárják a markánsan fogalmazó és a korábbi kormányzati munkát is bíráló Kóka János liberális pártelnökkel való együttműködés lehetőségét. Az adó- és járulékrendszert csak többpárti, társadalmi konszenzussal tudnák már elfogadni és elfogadtatni a szocialisták, ma – úgy tűnik – erre egyelőre nincs esély. KR–TE

Pártok adóelképzelései, javaslatai

MSZP

Forrásigény: 200-250 milliárd

A különadó megszüntetése két év alatt – ha lesz rá fedezet

Az eho megszüntetése két év alatt – ha lesz rá fedezet

Az egykulcsos adó és a családi adózás elutasítása

Az örökösödési illeték újragondolása

Az adóadminisztráció egyszerűsítése

Segély helyett munka – várható költségvetési kihatása nem ismert

Ötvenmilliárd forint biztosítása oktatásfejlesztésre

Új tulajdonosi program

SZDSZ

Forrásigény: 500-600 milliárd

Százmilliárdos megtakarítás az állami kiadásokon

A szociális rendszer átalakítása rászorultsági elven

A közterhek számának csökkentése

Az adókedvezmények számának mérséklése

Húszszázalékos egységes központi adó, reformalap

Az értékalapú ingatlanadó felé való elmozdulás

A különadó megszüntetése

A minimálbérrendszer újragondolása

FIDESZ

Forrásigény: nem ismert

Gazdasági növekedés, akár az egyensúly rovására

Szigorúbb költségvetési szabályozás

Családi adózás

Az állami kiadások csökkentése

A vállalkozások adóterheinek mérséklése, kedvezményes hitelek, állami megrendelések

A vállalkozókat érintő áfabefizetési szabályok módosítása

A munkaadók adó-járulék csökkentése

(A Fidesz Erős Magyarország programjából – Fidesz–KDNP)

MDF

Forrásigény: nullszaldós?*

Közel féléves adóamnesztia 10 százalékos kulccsal

18 százalékos egykulcsos szja

Az eho megszüntetése

Hétszázalékos tb-járulék-csökkentés

Háromkulcsos áfa: 5, 12, 25

Az alapvető élelmiszerek áfájának 20-ról 12 százalékra csökkentése

Az örökösödési illeték megszüntetése

A különadó, árfolyamnyereség-adó megszüntetése

* Az MDF szerint nullszaldós, a szocialisták szerint –1400 milliárd forint

* Az MDF szerint nullszaldós, a szocialisták szerint –1400 milliárd forint-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.