BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Általános vitára alkalmas az ÁSZ beszámoló

Egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a múlt évről szóló beszámolóját.

Józsa István (MSZP) bizottsági tag elismerően szólt a beszámolóról, elmondta: az reális és kritikus helyzetértékelés. A képviselő ugyanakkor magyarázatot kért arra, hogy a megújuló energia termelésének versenyképességét miért hozza összefüggésbe az ÁSZ az atomenergia felhasználásának gazdaságosságával. A képviselő szerint egyértelmű vállalást tettünk Brüsszelben a megújuló energia nagyobb arányú használatára, ezt pedig teljesíteni kell e termelési mód versenyképességétől függetlenül.

Bihari Zsigmond az ÁSZ főigazgatója elmondta: csak a tényekről szóltak. Jelenleg az atomerőműben előállított áram a legolcsóbb, 10 forint kilowattóránként, a fa és mezőgazdasági hulladék tüzelésével előállított villamos energia pedig 24 forint. A Magyar Energia Hivatal ennek alapján alakítja ki az árakat, biztosítja a megújuló energia termelésének versenyképességét.

Katona Kálmán (MDF) bizottsági elnök azután érdeklődött, hogy az atomerőmű által évről évre a Központi Nukleáris Alapba befizetett pénz csak virtuálisan, papíron létezik, azt a költségvetés használja más célra, vagy valóságosan is lehívhatók a szükséges összegek. A bizottsági elnök szerint komoly gond, ha majd az atomerőmű bezárásakor egyszer csak valóságosan is elő kell adni az addig összegyűjtendő 300-400 milliárd forintot a bezárási költségekre, a pénz pedig csak papíron létezik.

Bihari Zsigmond megnyugtatta a bizottsági elnököt, hogy ez a pénz a Kincstári Egységes Számlán szerepel, abból viszont ténylegesen felhasználni csak az éves költségvetési törvények alapján lehetséges.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.