Hamarosan durran az olajlufi?
Ugyan továbbra is nagy lendülettel növekednek a fejlődő világ országai, a magas olajár érezhetően lassítja gazdaságaikat. A Nemzetközi Valutaalap azzal számol, hogy a globális gazdaság növekedése 2008-2009-re 3,75 százalékra lassulhat, a 2006-2007-es 5 százalékos plusz után.
Az amerikai Energiainformációs Hivatal (EIA) 2008-ra napi 1,2 millió hordós olajkereslet-növekedéssel számol – 2004 és 2006 között még 1,7 millió volt ez a szám. Eközben azonban a kitermelés sebességének növekedését is jelzi, napi 2 millió hordós mértékben – ennek növekedését mindenekelőtt a második félévben várja.
Az olajár másik nagy kihívása a keresletben előidézett szerkezeti változás, csökkenés. Az Egyesült Államokban egy év alatt 51 százalékkal nőttek a benzinárak, ami 1 százalékkal kisebb fogyasztást eredményezett. A továbbra is virágzó Ázsiában pedig a kormányzatok egyre nehezebb helyzetben vannak, szubvencióik egyre kevésbé tudják megvédeni a fogyasztókat az áremelkedéstől. Indonézia és Tajvan után hamarosan Indiában is megemelhetik központilag az üzemanyag árát.
Technikai és törvényi változások is befolyásolhatják az olajárakat: az Amerikai Határidős Árupiac-Kereskedelmi Bizottság (US Commodity Futures Trading Commission, CFTC) éppen felülvizsgálja a határidős olajügyleteket. Könnyen lehet, hogy egyes piaci szereplőket a spekulatív befektetőkhöz csoportosítanak át – ami szigorúbb kötelezettségeket jelent és piaci részvételüket bizonyos korlátok közé szoríthatja. Több befektető elérkezettnek láthatja az időt visszavonulót fújni.


