Újabb olaj és gázár-emelkedés – Lendületben a félelem
Akira Amari japán gazdasági miniszter az áremelkedést „abnormálisnak” nevezte - idézi őt a Süddeutsche Zeitung . Amennyiben nem tesz a világ semmit ellene, globális gazdasági recesszió köszönthet ránk.
A Nyolcak Csoportja gazdasági vezetőinek hétvégi japán találkozóját az energiaárak határozták meg – igaz, konkrét lépéseket nem határoztak meg. Szándék-megállapodást kötöttek, miszerint a jövőben újrahasznosítható energia- és áramtakarékossági tapasztalataikat folyamatosan cserélik.
Németországban eközben a drága téltől félnek: a környezetvédelmi minisztérium államtitkára szerint a lakossági gázárak az ősszel újabb 40 százalékkal emelkedhetnek. Michael Müller szerint éppen ezért kérdőre kell vonni azt a gyakorlatot, mely szerint a gázárak gyakorlatilag követik az olajárak ingadozását, emelkedését.
„Hogy az ősszel még egyszer 25 százalékkal drágul a gáz, az holtbiztos” – mondta Holger Krawinkel, a német szövetségi fogyasztóvédelmi hatóság szakértője. A piaci szereplők már most 8 százalékos gázáremelkedést jelentettek be. „A problémát csak úgy lehet megoldani, ha függetlenítjük magunkat az energiahordozóktól.” Például szerinte még mindig túl sok épületet túl rosszul szigetelnek.
Glos is hasonló válaszlépésekben látja a megoldást: „függetlenítenünk kell magunkat a külföldi gázszállításoktól – csak így tudjuk alkupozícióinkat erősíteni.” Hatékonyabb energiafelhasználást és még több öko-energiát igényel mindez, beleértve az atomenergiát is, mondta a miniszter.
Mindeközben politikai szinten is megkezdődtek a tárgyalások Németországban, hogyan lehet a szegényeket sújtó többletterheken enyhíteni.


