Az elmúlt egy év alatt Prágában, Varsóban és a térség néhány más nagyvárosában is jelentősen megdrágult az élet – legalábbis a New York-i szinthez viszonyítva. Erre a következtetésre jut a Mercer tanácsadó cég most közzétett elemzése, amely a világ 143 nagyvárosában vizsgálja egy több mint 200 tételt (lakhatás, közlekedés, élelmiszerek, ruhák, háztartási cikkek, szórakozás) tartalmazó fogyasztói kosár árának alakulását. Az évről évre kiadott lista a multinacionális vállalatok és a kormányok által külföldre küldött dolgozók javadalmazásának meghatározásához szolgáltat támpontot.
Régiónk drágulásában természetesen nagy szerepet játszott a dollár gyengülése és az itteni fizetőeszközök felértékelődése. Nagyrészt ennek tudható be, hogy a cseh, a lengyel vagy a horvát főváros árszintmutatója a tavalyi 82-85 százalékról a New York-i érték 90-96 százalékára emelkedett. Budapesten ugyan szerényebb mértékű (alig több mint három százalékpontnyi) növekedést mért a tanácsadó cég, de a felmérés márciusi elkészítése óta újabb több mint tíz százalékot erősödött a forint a dollárral szemben, tehát az aktuális helyzet már más lehet. Mindenesetre érdekes megfigyelni, hogy az euróövezeti nagyvárosok helyzete sem egyformán változott: míg például Berlin vagy Brüsszel Varsóhoz és Prágához hasonló arányban drágult az amerikaiak számára, Madrid vagy Bécs csak néhány százalékponttal kúszott feljebb a skálán.
Világviszonylatban – az előző két évhez hasonlóan – továbbra is Moszkvában a legdrágább az élet, ugyanakkor a tavaly ezüstérmes Londont a harmadik helyre szorította Tokió. Jelentős emelkedést mértek a szakértők Isztambulban, ahol most már ugyanolyan költségszinttel kell számolni, mint New Yorkban. Az indiai és brazil városok is jócskán megdrágultak, és összességében feltűnő, hogy földrajzi szempontból egyre tarkább lesz a mezőny: a nyugati (európai, észak-amerikai) metropolisok most már elvegyülnek az ázsiai, közel-keleti városok között. Budapest például a kínai Sencsennel és a kanadai Vancouverrel áll egy szinten, míg a magyar fővárosnál drágább Zágráb az indiai Mumbai és a büszke Hanza-város, Hamburg közé ékelődik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.