BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kárt okoz a víz és a bomba

Az számít különleges évnek, amikor nincs árvíz, s lassan ahhoz is hozzá kell szoknunk, hogy hetente-kéthetente olyan óriásbombát találnak, amely miatt emberek ezreit kell ideiglenesen elköltöztetni otthonukból. A természeti csapások okozta károk jelentősen meghaladják a világháborús örökséggel járó veszteségeket, de ez utóbbiak is anyagi megterhelést jelentenek az érintetteknek.

A megelőzés fontosságára hívta fel a figyelmet a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatón Kóthay László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) vízügyi szakállamtitkára. Bejelentette: az árvízvédelmi rendszerek fejlesztésére 150 milliárd forintot fordít az állam 2013-ig. Ebből 110 milliárdot a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésének a keretein belül költenek a Tisza völgyére. Külön kiemelte a vásárosnaményi beruházást, ahol 6,3 milliárd forintos projekt keretében 2009-től 2011-ig hajtanak végre árvízvédelmi fejlesztéseket.

Ennek azonban csak a jövőben lesznek kedvező hatásai, a károk azonban már most jelentkeznek. Hernádszentandrás eddig félmillió forintot költött a védekezésre, de ebben még nincsenek benne a fertőtlenítési költségek, továbbá a várhatóan jelentkező belvízkárok enyhítésére fordított összeg. „Állami szinten át kellene gondolni, hagyjuk-e, hogy ez a katasztrofális árvízi helyzet minden egyes esztendőben előálljon” – mondta lapunknak Üveges Gábor, a pár napja az áradó Hernád fogságába esett település polgármestere. „Az árvízkárok enyhítésére utólag kifizetett tetemes központi összeget inkább a megelőzésre kellene koncentrálni, és akkor a veszteségek is minimalizálhatók lehetnének” – jelentette ki. Hangsúlyozta: az árvíz évről évre drasztikus hatással van az önkormányzat anyagi helyzetére, s mindez finanszírozhatatlan lenne központi állami segítség, az úgynevezett vis maior keretből való részesülés nélkül. A legnagyobb veszteség az elárasztott mezőgazdasági területek tulajdonosait érte. Többhektárnyi jó minőségű kalász úszott el, a kár pedig több tízmilliós is lehet. Ráadásul a magángazdák és mezőgazdasági vállalkozások még biztosítást sem kötöttek, mert az minimalizálta volna a profitjukat.

Jüttner Csaba, Vásárosnamény polgármestere lapunknak elmondta: kulcsfontosságú kérdés a gátrekonstrukció és az egyéb fejlesztések, hiszen a beregi vidéken számos település ennek köszönhetően szerezne védettséget. „A Tiszai felső szakaszán a mi térségünkben tározókra van szükség. A beregi tározó 15-20 helyi település számára teremtene biztonságot.” Jüttner Csaba elmondta, a város árvízvédelmi költségei jelen pillanatban a 20 millió forintos összeget is elérhetik. Ez jelentős összeg, hiszen a település önkormányzata így is 200 milliós hiánnyal gazdálkodik.

A központi vis maior keret a költségvetés azon elkülönített alapja, amely a rendkívüli helyzeteknél felmerült káresemények mérséklésére szolgál. Holczreiter Marianna, az Önkormányzati Minisztérium gazdasági főosztályának megbízott vezetője lapunknak elmondta: ez az elkülönített forrás szolgál az összes előre nem látható természeti káreset, így az árvízből származó összes önkormányzati tulajdonú kár enyhítésére, ezenfelül a helyi közigazgatási szervek nem kapnak egyéb állami támogatást. A vis maior keret az idén közel 1,2 milliárd forint. A pénz két lépcsőben oszlik el. Első körben minden regionális fejlesztési tanácsnak van egy saját hatáskörben felosztható elő-

irányzata. Ez ebben az esztendőben 800 millió forint országosan. Ha ez elfogy, akkor lehet igényelni a 360 milliós központi keretből – erről az önkormányzati és pénzügyminiszter együtt dönt –, ebből eddig csak minimális összeget költöttek el.

Bombák. A világháborús lövedékkel járó felfordulás inkább a helyszín közelében lakóknak került viszonylag sokba, az intézmények, szervezetek kis költséggel megúszták. Körülbelül ezer ember részesült ellátásban – evett és ivott – a befogadóhelyeken – mondta lapunknak Bánsághi Tamás, Ferencváros alpolgármestere. A költségeket utólag számolják el, és az állam valószínűleg az önkormányzati vis maior alapból téríti azokat meg. A Magyar Vöröskereszt mintegy 200-300 ezer forintot költött – nyilatkozott Kardos István, a budapesti szervezet szakmai igazgatóhelyettese. A kitelepített lakosságot 45 önkéntes segítette 14-16 órányi helytállással. Rengeteg adományt és felajánlást kapott a szervezet. A Ferencvárosi Tűzőrség öt autóval és 18 fővel költözött át laktanyákba a hatástalanítási folyamat alatt, valamint három pszichológus segítette a lakosságot – jelentette ki Jekelfalussy Tibor, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság főosztályvezető-helyettese. Ez nem került pluszköltségekbe, ugyanakkor a pótköltségvetéseiket a főváros eddig mindig kiegészítette.

A nap folyamán kizárólag önkéntesek dolgoztak a polgárőrségtől. A 116 fős csapat költségeiként a szabadidőt és az üzemanyagot emelem ki – tájékoztatott Kardos Pál, a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke. De természetesen az övezetben található cégeket is rosszul érintette a kitelepítés. A Haller utcai CBA üzletnek például mintegy 200 ezer forintos kárt okozott – nyilatkozott Plézer Attila társtulajdonos.

Eddig szerencsére soha nem robbant fel bomba, de nem kizárt, hogy egyszer megtörténik. Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője szerint a biztosítások feltételeit egyedileg kell megvizsgálni: külön kategóriát képviselnek a robbanásos károk, illetve a háborús és terrorcselekmények. Míg ez utóbbiaknál nehezen fizetnek a pénzintézetek, a robbanásos esetek nagy részénél igen. Kiemelte: jelenleg hatósági előírás vagy kötelezés nincs erre, ami a jövőben nehéz jogi kérdéseket vethet fel, ha tragédia történik. VG

Kizárja

A katasztrófahelyzet, valamint az élet és testi épség védelme miatti joghátrány kizárja a jogellenességet, így a boltok és a magánszemélyek elmaradt hasznát, illetve kárát nem kell megtéríteni – jelentette ki a Világgazdaságnak Magyar György ügyvéd. Más lenne a helyzet vaklárma esetén, de most létezett egy bomba. Ugyanakkor a katasztrófaalapból gesztusként – kötelem nélkül – lehet kompenzálni az érintetteket.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.